Filkor Attilával a fedélzeten is vereséget szenvedett az Inter

Vágólapra másolva!
2007.07.29. 20:17
A Londonban zajló Emirates-kupa második játéknapján a házigazda Arsenal hátrányból – a fehérorosz Alekszandr Hleb és a holland Robin van Persie találataival - felállva nyert az olasz bajnokcsapat, az Internazionale ellen. Filkor Attila a kék-feketéknél végig a pályán volt. A másik találkozón, a Paris Saint-Germain és a Valencia összecsapásán a francia csapat kiütéses győzelmet aratott. Ezzel eldőlt, hogy az ”ágyúsok” nyerték a tornát.
A Valencia után az Arsenaltól is kikapott az Inter
Reuters
A Valencia után az Arsenaltól is kikapott az Inter
A Valencia után az Arsenaltól is kikapott az Inter
Reuters
A Valencia után az Arsenaltól is kikapott az Inter

Filkor Attila reménykedett abban, hogy csereként talán pályára léphet a londoni négyes torna második játéknapján, arra azonban talán még ő sem számított, hogy a kezdőcsapatba jelöli Roberto Mancini, az Internazionale mestere.

A 19 esztendős tehetség cseppet sem illetődött meg a hirtelen jött lehetőségtől, rendkívül agilisan futballozott. Akár két gólpassz is fűződhetne a nevéhez, azonban ígéretes beadásait nem tudták gólra váltani a társak: Suazo centikkel maradt le a labdáról, Figo pedig öt méterről fölé fejelt.

A pontrúgásoknál egyszer sem állt a labda mögé, a mezőnyben viszont rendkívül aktív volt, sokat mozgott üres területre és gyakran megjátszható volt. Teljesítményéről sokmindent elárul, hogy a lefújás után tőle kért interjút az Inter TV.

Az Inter ugyan vereséget szenvedett, ez azonban cseppet sem Filkoron múlott, ő minden tőle telhetőt megtett a sikerért. Pedig a 62. percben Suazo találatával még az olaszok álltak jobban a folytatásban azonban Hleb egyenlített, a végjátékban pedig van Persie eldöntötte a találkozót.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy az Interben debütált a legfrissebb szerzemény, az AS Romától igazolt román válogatott védő, Christian Chivu. Összességében megérdemelten győzött az Arsenal, a londoniak hatékony támadójátéka meghozta a kívánt eredményt a hajrában.

A torna másik összecsapásán a Paris Saint-Germain kiütötte a Valenciát, a patinás francia egyesület Diane, N’Gog és Luyindula találataival kerekedett felül.

FIlkor Attiláról bővebben olvashat a Nemzeti Sport hétfői számában!


EMIRATES-KUPA

EREDMÉNYEK:
Arsenal - Internazionale 2-1 (Hleb 67., van Persie 85., ill. Suazo 62.)
Paris Saint-Germain – Valencia 3-0 (Diane 15., N’Gog 30., Luyindula 85.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik