Fabio Cannavaro visszaszerzéséről álmodoznak a Juventus vezetői

Vágólapra másolva!
2007.06.24. 17:43
Címkék
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus menedzsmentje a középpálya és a csatársor megerősítése után a védelem felvértezésén ügyködik. A klub leghőbb vágya az lenne, hogy az időközben világbajnokká és aranylabdássá avanzsáló madridi hátvéd, Fabio Cannavaro visszatérhessen a zebrák védelmének a tengelyébe.
Cannavaro visszatérhet a régi társakhoz
Cannavaro visszatérhet a régi társakhoz
Cannavaro visszatérhet a régi társakhoz
Cannavaro visszatérhet a régi társakhoz

Ami az egy év közjáték után az olasz élvonalba feljutott Juventus FC védelmét illeti, a szélső pozíciókat illetően nem kell szégyenkeznie a zebráknak. Grygera és Chiellini is a legjobb Serie A-játékosok közé tartozhat a következő szezonban posztján. A védelem tengelyében azonban a genoás Criscito érkezése ellenére egyelőre nincsenek klasszis játékosok.

Fabio Cannavaro viszont mindenben megfelelne a követelményeknek. A Real Madrid színeiben a szezon végére már-már a világbajnoki formáját mutatta, ez viheti rá Jean-Claude Blanc ügyvezető igazgatót és Alessio Secco sportigazgatót, hogy visszacsábítsák Torinóba a klasszis hátvédet.

Az egyetlen bökkenő Cannavaro bére: a 32 éves játékos évi 4,5 millió eurós fizetése minden bizonnyal csillagászatinak számítana a Serie B-ből idén feljutó piemonteiek számára.

A Juventus vezetői mindenesetre úgy gondolkoznak, egy próbát mindenképpen megér a játékos ügynökének Enrico Fedelének a megkeresése.

A torinóiak titkon abban is bíznak, hogy Fabio Capello távozása, akivel Cannvaro nagyszerű viszonyban van, arra bírhatja a hétvédet, hogy visszaköltözzön Olaszországba.

A nyári nagybevásárlást tartó Juventus középpályája viszont Tiago, Almirón és Szalihamidzsics érkeztével rendkívül veretesnek tűnik, főleg abban az az esetben, ha Nedvedet, Camoranesit és Marchionnit is meg tudják tartani a bianconerik.

A csatársorban a Del Piero-Trezeguet-Iaquinta trió garancia lehet a gólokra, persze ehhez el kell fogadnia a francia világ-és Európa-bajnoknak a torinóiak napokban megtett végső ajánlatát.

A klub legnagyobb húzása persze a világ talán legjobb kapusának, a világbajnok Gianluigi Buffonnak a megtartása…

JUVENTUS FC 2007/08

VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA
Kapusposzt Védők Középpályások Csatárok
Buffon Grygera, Boumsong, Chiellini Nedved, Tiago, Almiron, Szalihamidzsics Del Piero, Trezeguet, Iaquinta
Buffon Grygera, Boumsong, Criscito, Szalihamidzsics Tiago, Almiron, Camoranesi - Nedved Del Piero, Iaquinta
Buffon Grygera Zebina Boumsong Chiellini Nedved Tiago Almiron Szalihamidzsics Del Piero, Iaquinta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik