Inter: Figo júliusban költözik Szaúd-Arábiába

MTI MTIMTI MTI
2007.01.05. 17:45
Címkék
Az al-Ittihadnál folytatja pályafutását Luis Figo, az Internazionale portugál labdarúgója, a korábbi hírektől eltérően azonban nem januárban, hanem csak júliusban költözik Szaúd-Arábiába.
Luis Figo (jobbra)
Luis Figo (jobbra)
Luis Figo (jobbra)
Luis Figo (jobbra)

"Egyéves szerződést írtunk alá, amely július 1-től érvényes. Azt nem árulhatjuk el, pontosan mennyit keres majd Figo, de annyit mondhatunk, hogy minden idők legjobban fizetett játékosa lesz a Közel-Keleten" - nyilatkozta a La Gazzetta Dello Sport című olasz sportnapilapnak Manszur al-Balvi, a klub tulajdonosa.

Az Intertől egyelőre nem erősítették meg a hírt, az ugyanakkor árulkodó jel, hogy az aranylabdás klasszis már az al-Ittihad mezében pózolt a La Gazzetta internetes honlapján.

A Sporting Lisboánál, az FC Barcelonánál és a Real Madridnál is megfordult, 127-szeres válogatott sztár azért távozik Milánóból, mert Roberto Mancini vezetőedző legtöbbször csak csereként számított rá. Ezzel együtt az Inter a napokban ragaszkodásának adta tanújelét, december végén ugyanis, amikor egyes sajtóorgánumok már arról számoltak be, hogy Figo hamarosan távozik, az elöljárók jelezték, hogy meg akarják tartani a futballistát, akinek a szerződése a nyáron jár le.

Új klubja 2004-ben és 2005-ben megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját, tavaly viszont már a negyeddöntőben búcsúzott.

Az Internazionale jelenleg Bahreinben edzőtáborozik, ahol a napokban barátságos mérkőzést játszik a helyi válogatottal.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
3 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
3 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
3 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
3 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
3 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik