Roma: Mexes kivásárlási ára 10,5 millió euró

2006.11.08. 12:30
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, ott pillanatnyilag tíz forduló után 20 ponttal a harmadik helyen álló AS Roma 10,5 millió euróban szabta meg francia légiósának, Philippe Mexesnek (képünkön) a kivásárlási árát.
Luciano Spalletti, a „farkasok” vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy az ő szakmai elképzeléseibe belefér Mexes szerepeltetése, így ez aligha indokolja eladást, sőt…

Pedig a volt római edző, jelenleg a spanyol Real Madridot gardírozó olasz Fabio Capello igencsak ragaszkodik Mexes szerződtetéséhez.

Már a nyáron is felvetődött, hogy a védő a királyiakhoz igazol, de végül a védekezés megerősítésére érkezett a spanyol fővárosba Cannavaro, illetve a középpályán labdaszerzéssel megbízott Diarra, Emerson páros, így Mexes szerződtetése olyannyira háttérbe szorult, hogy el is felejtődött. Legalábbis egy időre, hiszen a téli átigazolási idény közeledtével ismét felvetődött madridi szerződtetése.

A hatszoros francia válogatott, 24 éves védő öt évet húzott le hazája élvonalában az Auxerre színeiben, majd 2004-ban a Romához igazolt, ahol ha nem is számít meghatározó, stabil kezdőembernek, mindenképpen értékes, rutinos és azonnal bevethető tagja a keretnek.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
3 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
3 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
4 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
4 órája