Olaszország: győzött az AS Roma Udinében

2006.10.28. 20:52
Címkék
Matteo Ferrari góljával az AS Roma 1-0-ra legyőzte az Udinese együttesét az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójában. Érdekesség, hogy Luciano Spalletti, a fővárosiak vezetőedzője korábbi együttese ellen vezette győzelemre a "farkasokat".
Matteo Ferrarit (balra) köszöntik a játékostársai, közöttük a válogatott Daniele de Rossi
Reuters
Matteo Ferrarit (balra) köszöntik a játékostársai, közöttük a válogatott Daniele de Rossi
Matteo Ferrarit (balra) köszöntik a játékostársai, közöttük a válogatott Daniele de Rossi
Reuters
Matteo Ferrarit (balra) köszöntik a játékostársai, közöttük a válogatott Daniele de Rossi

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az AS Roma ezzel három nyeretlen mérkőzés óta tudott ismét győzni, és megerősítette harmadik helyét a tabellán. Az Udinese továbbra is negyedik, de holnap lecsúszhat a BL-selejtezőbeli indulást jelentő helyről; elméletben több mögötte álló csapat is megelőzheti.

Ferrari a 66. percben szerezte meg a rómaiak vezető találatát, miután az udinei védelemnek nem sikerült felszabadítania Christian Chivu fejesét követően.

A 70. percben az Udinese emberhátrányba is került, miután Sulley Ali Muntarit második sárga lappal kiállította a játékvezető.

Az AS Romának ez volt az ötödik győzelme ebben a szezonban, és a harmadik helyen áll, egy ponttal az éllovas Inter, illetve a milánóiakhoz hasonlóan 18 pontos Palermo mögött.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
5 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
5 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
6 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
6 órája