Lippi visszatér a kispadra

Vágólapra másolva!
2006.10.24. 18:31
Címkék
Marcello Lippi volt olasz szövetségi kapitány, aki nem sokkal a világbajnoki győzelem után lemondott posztjáról, a napokban azt nyilatkozta, hogy a jövő évben újra munkába állna.
Lippi is érzi: az ő helye az alapvonal mellett van
Lippi is érzi: az ő helye az alapvonal mellett van
Lippi is érzi: az ő helye az alapvonal mellett van
Lippi is érzi: az ő helye az alapvonal mellett van

„Jövőre már újra edzősködni szeretnék” – jelentette ki kedden kerek-perec az olasz Gazzetta dello Sportnak.

„Még egyszer megvizsgálom a választási lehetőségeimet, és jövő február vagy március környékén belevágok egy új kalandba egy komoly klub élén. Egy olyan klub élén, melynek irányítása izgalmakat és kihívást jelent."

"A lényeg szempontjából nem fontos, hogy a választott egyesület olasz, vagy külföldi. Ez nem számít” - egészítette ki nyilatkozatát.

Lippi a Sampdoria ifjúsági edzőjeként kezdte pályafutását, 1985-ben vette át a Pontedera klubjának irányítását, majd edzőként a Cesena gárdájánál debütált a Serie A-ban.

A sikerekből már eddig is kijutott
A sikerekből már eddig is kijutott
Pályafutása töretlenül ívelt felfelé, ült az Atalanta és a Napoli kispadján is, csúcspontját azonban Torinóban, a Juventus gárdájával érte el, melynek élére 1994-ben került.

Kinevezése után azonnal, összesen pedig ötször szerzett bajnoki címet a zebrákkal, négyszer vívott Bajnokok Ligája döntőt, 1996-ban pedig hosszabbításban gyűrte le az Ajax Amsterdam csapatát, így megszerezte a legrangosabb európai trófeát is.

1999-ben távozott sikerei színhelyéről, és egy haloványra sikeredett szezonkezdést követően Milánóba távozott az Interhez, azonban egy rövid és keserves időszak után innen is továbbállt.

2001-ben visszatért a Juvéhez, és újra tekintélyes sikereket ért el, mielőtt 2004. évi portugál rendezésű Európa-bajnokság után el nem fogadta Olaszország szövetségi kapitányi posztját.

Idén a döntőben Franciaországot legyőzve világbajnokságot nyert Cannavaróékkal, a trófea megszerzése után azonban lemondott és átadta helyét Roberto Donadoninak.

Nem telt el sok idő, és a pihenés rövidebbre sikerült, mint azt eredetileg tervezte. A sikeredzőnek a jelek szerinte több komoly ajánlata is van, több külföldről, így elképzelhető, hogy hosszú évek után Lippi elhagyja Itáliát.
Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
6 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
6 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
6 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
6 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik