Totti a vb után lemondja a válogatottságot

2006.02.28. 15:51
Címkék
Meglepő nyilatkozatot tett Francesco Totti, az AS Roma olasz válogatott csapatkapitánya. A támadó középpályás azt tervezi, hogy a világbajnokság után lemondja a válogatottságot.
Totti utolsó tornájára készül
Totti utolsó tornájára készül
Totti utolsó tornájára készül
Totti utolsó tornájára készül
Francesco Totti az Empoli ellen 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, amikor az egyik védő belépője után eltört a lába, s a bokaszalagjai is megsérültek.

A 29 éves futballista számára a világbajnokság is kétségessé vált, de elmondása szerint mindent megtesz, hogy ott legyen a németországi tornán. Ennek elárulta az okát is: úgy tervezi, hogy ez lesz az utolsó fellépése az olasz válogatottban.

Az orvosok szerint három hónapot kell kihagynia, ám Totti úgy tervezi, hogy az utolsó két bajnoki mérkőzésen már pályára lép, hogy Marcello Lippi, az olasz válogatott szövetségi kapitánya számíthasson rá.

„A legutóbbi Európa- és világbajnokság sem úgy sikerült, ahogy én azt korábban elterveztem, éppen ezért ott szeretnék lenni Németországban, és – válogatott mezben utoljára – sikereket elérni.”

2002-ben az olasz válogatott Dél-Korea ellen esett ki a nyolcaddöntőben, míg két évvel ezelőtt az Eb-n már a csoportkör után búcsúzni kényszerültek, ráadásul Tottit eltiltották, mivel leköpte a dán Christian Poulsent.
Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
3 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
3 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
4 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
4 órája