Haye betartotta korábbi ígéretét - visszavonul

Vágólapra másolva!
2011.10.13. 16:12
null
David Haye-t többször nem láthatjuk a ringbe vonulni – befejezte pályafutását (Fotó: Action Images)
Címkék
David Haye (25–2), korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnok ma hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A brit bunyós már korábban úgy nyilatkozott, hogy 30 éves kora után nem kíván bokszolni. Haye ma töltötte be 31. életévét, és bár az utóbbi időben többször is felvetődött egy Vitalij Klicsko elleni mérkőzés lehetősége, ma mégis bejelentette visszavonulását.

„Már akkor elhatároztam, hogy a 31. születésnapomon fogok visszavonulni, amikor vékony tízéves gyerekként elkezdtem bokszolni. Szóval ezt már már amatőr koromban elhatároztam, és most eljött ez a nap " – nyilatkozta a mai hivatalos bejelentés alkalmával David Haye.

Szeretem az ökölvívást, szeretem az edzéseket, de előbb vagy utóbb elérkezik a visszavonulás ideje. Sok bokszoló túl sokáig űzte ezt a sportot. Számomra most jött el a megfelelő pillanat a visszavonulásra, egészséges vagyok, nem szenvedtem semmilyen károsodást" – fogalmazott a brit ökölvívó, aki a napokban szóba kerülő Vitalij Klicso elleni esetleges meccsről is beszélt.

„Vitalij Klicsko érdeklődést mutatott egy jövő évi mérkőzéssel kapcsolatban, de hallottam olyan hangokat Klicsko csapatától, miszerint ez a mérkőzés aligha jött volna össze" – fogalmazott a korábbi nehézsúlyú világbajnok, aki éppen a másik Klicsko fivér, Vladimir ellen lépett utoljára szorítóba – az idén, július 3-án címegyesítő mérkőzésen pontozásos vereséget szenvedett.

Haye előbb cirkálósúlyban három jelentős szervezet – a Bokszvilágtanács (WBC), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágszövetség (WBA) – világbajnoki övét szerezte meg, majd a királykategóriában 2009-ben az orosz óriás, Nyikolaj Valujev legyőzésével ült fel a WBA trónjára. Haye 27 mérkőzéséből 25-öt nyert meg, Vladimir Klicsko mellett Carl Thompson tudta még legyőzni, 2004-ben.

Haye a visszatérés lehetőségét firtató kérdésre röviden így reagált: „Kétlem."

VÁLOGATÁS HAYE MECCSEIBŐL

Vlad. Klicsko vs Haye


Haye vs Valujev


Haye vs Ruiz


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik