Ökölvívás: csapatmenedzserek kerültek a válogatottak mellé

2012.09.12. 13:56
Címkék
A londoni olimpiát követően megtartotta első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó-szakszövetség. A négyórás megbeszélésen a vezetőség elfogadta Kovács László szövetségi kapitány olimpiai beszámolóját, valamint a sportág fejlesztési programját, amelynek keretén belül valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzsereket neveztek ki.

Bolla Richárd a felnőtt, Petrányi Zoltán az utánpótlás, míg Belinszky Kriszta valamennyi női csapat mellett dolgozik. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke elmondta, a szövetségi kapitány is kibővíti a stábját, és a változások legfőbb célja, hogy a magyar amatőr ökölvívás újra meghatározó legyen a sportág nemzetközi életében.

„Kovács László szövetségi kapitány mindenre kiterjedő elemzését végül elfogadta az elnökség azzal a kitétellel, hogy az elmaradt érem miatt az eredménnyel nem, de a Londonban és az azt megelőző négy évben nyújtott teljesítménnyel, a három megszerzett olimpiai kvótával, valamint a világversenyeken megszerzett megannyi éremmel elégedettek vagyunk” – árulta el Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

Legfrissebb hírek

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
4 perce

NBA: már biztosan második helyezett keleten a Celtics

Amerikai sportok
29 perce

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
42 perce

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
1 órája

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
2 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
2 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
2 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik