Ökölvívás: Wachnak nincs tele a gatyája Vladimir Klicskótól

2012.08.15. 12:12
Címkék
A lengyel Mariusz Wach lehet a befutó egy év végi, Vladimir Klicsko elleni találkozóra. A tekintélyes fizikai paraméterekkel büszkélkedő lengyel profi ökölvívó szerint ő nem jár úgy a WBO, WBA és IBF nehézsúlyú ukrán világbajnokával, mint ahogy két honfitársával, Albert Sosnowskival és Tomasz Adamekkel történt Vladimir bátyja, Vitalij ellenében.

„A két honfitársam biztos, hogy teljesen felkészült arra a mérkőzésre, de ez nem volt elég – mondta Wach. – Igaz, hogy fizikailag hátrányban voltak, ám szerintem már kapásból vesztesként kezdték meg a meccset. Vannak dolgok, amiken nem tudsz felülemelkedni. Én egyike vagyok annak a kevés bunyósnak, aki simán állja Klicsko szúrós tekintetét. De ami még fontosabb, nem tele gatyával állok oda ellene. Én nem rohangálni szándékozom előle a szorítóban, mint azt más kihívóitól megszokta. Az első négy-öt menet lesz a kulcs. A hatodik után már megfelelően magabiztos leszek és mindent meg fogok tenni, hogy minél több ütést vigyek be Vladimirnek, és persze nyerjek. Az első néhány menet után már tiszta lesz a helyzet. Ha nem veszed fel a ritmust és próbálsz meg harcolni ellene, akkor egyre biztosabb lesz magában és egyre többet fog támadni. Mentálisan nem lesz különösen nehéz felkészülnöm, hiszen alig van, aki esélyt ad nekem Klicsko ellen, szóval csak oda kell állnom és a lehető legjobban bokszolni. Ez a sport, ez az ökölvívás. Az egyik nyer, a másik veszít.”Wach. – Igaz, hogy fizikailag hátrányban voltak, ám szerintem már kapásból vesztesként kezdték meg a meccset. Vannak dolgok, amiken nem tudsz felülemelkedni. Én egyike vagyok annak a kevés bunyósnak, aki simán állja Klicsko szúrós tekintetét. De ami még fontosabb, nem tele gatyával állok oda ellene. Én nem rohangálni szándékozom előle a szorítóban, mint azt más kihívóitól megszokta. Az első négy-öt menet lesz a kulcs. A hatodik után már megfelelően magabiztos leszek és mindent meg fogok tenni, hogy minél több ütést vigyek be Vladimirnek, és persze nyerjek. Az első néhány menet után már tiszta lesz a helyzet. Ha nem veszed fel a ritmust és próbálsz meg harcolni ellene, akkor egyre biztosabb lesz magában és egyre többet fog támadni. Mentálisan nem lesz különösen nehéz felkészülnöm, hiszen alig van, aki esélyt ad nekem Klicsko ellen, szóval csak oda kell állnom és a lehető legjobban bokszolni. Ez a sport, ez az ökölvívás. Az egyik nyer, a másik veszít.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Kecskeméti TE–Békéscsaba

Labdarúgó NB II
11 perce

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
19 perce

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
36 perce

NB II: Budafoki MTE–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
49 perce

NB II: előnyben a Vasas és a Kövesd is – ÉLŐ eredménykövető a 25. forduló mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
53 perce

NB II: BVSC-Zugló–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
55 perce

NB II: Szentlőrinc–Vasas

Labdarúgó NB II
58 perce
Ezek is érdekelhetik