Ökölvívás: Vladimir Klicsko először bokszol nála nagyobb bunyóssal

Vágólapra másolva!
2012.08.22. 12:12
Címkék
Eldőlt, hogy Tomasz Adamek és Albert Sosnowski után Mariusz Wach lesz a Klicsko fivérek harmadik lengyel ellenfele. A tehetséges ökölvívó november 10-én Hamburgban csap össze Vladimir Klicskóval.

„Mindig is különleges számomra, ha Hamburgban bokszolhatok. Ez a meccs pedig különösen érdekes lesz, hiszen még sosem bokszoltam olyan ellenféllel, aki magasabb nálam és hosszabb az ütőtávja is” – nyilatkozta a 36 éves Klicsko, aki legutóbb Tony Thompsont intézte el hat menetben.

Az Amerikai Egyesült Államokban élő, 202 centiméter magas krakkói Wachot egyelőre elkerülték a komolyabb kihívások, de fizikai paramétereivel akár még érdekes mérkőzést is vívhat az évek óta veretlen ukránnal az O2 Arenában.

„Igazi nehézsúlyú vagyok, már az elején nyomás alá fogom helyezni, és kemény ütésekkel fogom kiütni” – ígérte Wach, akitől már az is szép eredmény lenne, ha Adamekkel és Sosnowskival szemben nagy verés nélkül megúszná az összecsapást.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
18 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
35 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
42 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 órája

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik