Ökölvívás: Káté Gyula befejezte versenyzői pályafutását

Vágólapra másolva!
2012.08.22. 08:02
null
Káté Gyula (jobbra) és Szántó Imre a jövőben kollégaként dolgozhat együtt (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Londoni kiesése után már lehetett sejteni, mostanra biztossá vált: Káté Gyula visszavonul. A 30 éves bokszoló négyszeres Eb- és kétszeres vb-érmesként fejezi be, döntésében fontos szerepet játszott az olimpiai kudarc – Londonban éremszerzésben reménykedett, de a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

„Harmincéves vagyok, arról lekéstem, hogy profinak álljak, az amatőrök között pedig már nem lenne értelme folytatni. Szerettem volna még egyszer, tizenegyedszer is országos bajnokságot nyerni, hogy csúcsot döntsek, de erről is lemondtam már – mondta a Nemzeti Sportnak Káté Gyula, aki edzősködni szeretne. – Még gondolkodom, merre induljak tovább. Először is megpróbálom befejezni a tanulmányaimat, már csak néhány tárgyam van hátra a szakedzői diploma megszerzéséig. Aztán szeretnék majd edzősködni is, úgy érzem, hogy így tudom megfelelően lezárni a pályafutásomat.”

Káté segítséget várhat a szakmájában korábbi edzőjétől, Szántó Imrétől is.

„Szeretnék segíteni neki abban, hogy azt a rengeteg tapasztalatot és tudást, amelyet a pályafutása során szerzett, minél könnyebben át tudja adni a fiataloknak. Az egyetemen már csak egy-két tárgy hiányzik ahhoz, hogy megszerezze a szakedzői diplomát, utána pedig a szövetséggel közösen segítünk Gyulának abban, hogy edzőként dolgozhasson” – mondta Szántó Imre.

KÁTÉ GYULA: "EZ NEM A LEGSZEBB BEFEJEZÉS, DE ABBAHAGYOM"
Legfrissebb hírek

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
15 perce

Álex Márquez győzött Sepangban, Bagnaia Ducatija megadta magát

Egyéb autó-motor
46 perce

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
1 órája

Öttusa: magyar érmek a lengyelországi ORV-n

Utánpótlássport
1 órája

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
1 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik