Ökölvívás: Bowe és Golota pankrátorként csap össze

2012.08.30. 15:06
Címkék
November 3-án a lengyelországi Lódzban lép ismét ringbe egymás ellen a korábban két felejthetetlen – és botrányokkal telített – bokszmeccset produkáló Riddick Bowe és Andrew Golota, akik ezúttal sportágat váltanak.

A két ökölvívó még 1996-ban küzdött meg, és noha mindkétszer a lengyel fél állt nyerésre, mégis Bowe győzött, Golota sorozatos és szándékos mélyütései miatt. A két veterán ezúttal a pro-wrestling, azaz pankráció szabályrendszere alapján mérkőzik meg egymással.

„Riddick Bowe az elmúlt két évben folyamatosan provokált engem, hogy ismét lépjek ellene szorítóba – indokolt Golota. – Sohasem felejti el megemlíteni, hogy ő volt a jobb és, hogy legyőzött. Riddick tizenhat évvel ezelőtt, a második meccsünk után visszavonult. Nyolc évvel később ugyan visszatért, de nem igazán adta oda magát a sportnak, és nem is volt túl jó formában. Én viszont folyamatosan aktív voltam. Bowe képességei már eléggé megkoptak. Nem áll szándékomban odaállni, és azt mutogatni a rajongóimnak, hogy meg tudok verni egy gyakorlatilag védekezésképtelen embert.”

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
1 perce

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
1 órája

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
1 órája

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 órája

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
1 órája

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik