Ökölvívás: Balzsay a zöld asztalnál veszítheti el vb-címét

2012.08.06. 16:58
Címkék
Hátsérülése miatt vélhetően nem tudja megvédeni a WBA nagyközépsúlyú reguláris világbajnoki címét Balzsay Károly, ma pedig már arról ír a BoxingScene.com weblap, hogy a magyar bunyós hivatalosan is jelezte, illetve a szervezet felé orvosi papírokkal igazolta, hogy nem tud kiállni elrendelt kihívójával, az ideiglenes világelső Brian Magee-vel.

Az eredeti tervek szerint július 7-én csapott volna össze Balzsay és Magee, majd szeptember 22-re változott az időpont. Időközben kiderült, hogy a magyar öklöző klubja, a hamburgi székhelyű Universum Box Promotion nem fizette ki Balzsay járandóságát legutóbbi mérkőzése után, valamint távozott az istállótól a magyar öklöző edzője, Michael Timm is, miközben az összecsapás rendezéséért kiírt versenytárgyalást megnyerő Magee és csapata ragaszkodott a szeptemberi időponthoz. Balzsay viszont az említett sérülésre hivatkozva visszalépett a találkozótól.

A WBA ezt követően kenyértörésre vitte a dolgot, és a legfrissebb, hétfői hírek szerint máris engedélyt adott Magee-nek arra, hogy a megüresedő reguláris címért bokszoljon egy, a ranglistán az első 15-ben található vagy az illetékes – bajnoki – bizottság által jóváhagyott ökölvívó ellen.

profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Kecskeméti TE–Békéscsaba

Labdarúgó NB II
10 perce

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
18 perce

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
35 perce

NB II: Budafoki MTE–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
47 perce

NB II: előnyben a Vasas és a Kövesd is – ÉLŐ eredménykövető a 25. forduló mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
52 perce

NB II: BVSC-Zugló–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
53 perce

NB II: Szentlőrinc–Vasas

Labdarúgó NB II
57 perce
Ezek is érdekelhetik