Profi ökölvívás: „Magee miatt marad el a Balzsay meccse”

2012.07.03. 18:05
Címkék
Az Universum Box Promotion mai közleménye szerint a korábban július 7-ére tervezett Balzsay Károly vs Brian Magee találkozó az ír bokszoló csapata miatt marad el.

Állításuk szerint a Magee tábor a mai napig sem a helyszínt, sem a mérlegelés és a sajtótájékoztató hivatalos időpontját sem nevezte meg, valamint a jegyeket sem árulják a mérkőzésre.

A Magee team a halasztás okát sem ismertette, csupán egy háromhetes halasztási kérelmet adott be a WBA-hoz. Az Universum-promóter Waldemar Kluch aggódik a jelenlegi helyzet miatt:

„Az ilyen viselkedés nem elfogadható. Nem volt ok a mérkőzés elhalasztására. Balzsay a sparringszakasz közepén tartott, ez a halasztás teljesen tönkreteszi a felkészülését. Vagy bokszoljunk július 7-én vagy csak augusztusban” – mondta Kluch.

Ezenkívül a londoni olimpia is július 27-én rajtol.

„Sem gazdasági, sem média szempontból sincs értelme a mérkőzést akkor rendezni. Ez egyik félnek sem érdeke” – jelentette ki az Universum üzletvezetője, aki az aggályait hivatalos levélben is megküldte a WBA-nak és reméli, hogy a lehető leghamarabb döntés születik az ügyben.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
22 perce

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
27 perce

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
27 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
28 perce

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
32 perce

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
39 perce

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
44 perce

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
52 perce
Ezek is érdekelhetik