Vladimir Klicsko a hatodik menetben kiütötte Thompsont

Vágólapra másolva!
2012.07.07. 23:03
null
Klicsko kiütötte Thompsont (Fotó: Action Images)
Címkék
Bernben második alkalommal csapott össze a királykategóriában a súlycsoport uralkodója, Vladimir Klicsko és kihívója, az amerikai Tony Thompson. Négy szervezet (WBO, WBA, IBF, IBO) világbajnoki címe volt a tét. Az ukrán ökölvívó a 6. menetben K. O.-val győzött, megvédve ezzel világbajnoki címeit.

A csata résztvevői négy évvel ezelőtt már bokszoltak egymással, akkor az ukrán a 11. menetben K. O.-val győzött. Ezúttal azonban nem tartott ilyen sokáig az összecsapás.

A MÉRKŐZÉS

Az első menetben óvatosan mozgott a két, nagyjából egyforma termetű bunyós, szinte nem is volt értékelhető ütés. Klicsko terelgette ellenfelét, Thompson próbált beférni a karok közé, sikertelenül.

A második menet Thompson beugrásával kezdődött, aztán az ukrán nyomatékosította fölényét: egyet-egyet ütött, visszalépései után Thompson nem érte el. A menet végén a kötélnél Klicsko sorozott, Thompson földre is került, de nem ütéstől.

A harmadik menetben sem tudott kibontakozni a fordított alapállású Thompson, Klicsko a menet végén vitt be értékelhető ütést.

A negyedikben Thompson be-belépegetett, de egy Klicsko-kombináció megállította. Ezután főleg a távolságot tartották. A menet végén Klicsko jobbhoroggal kísérletezett, de nem volt tiszta az ütés.

Az ötödik menet továbbra sem hozott nyílt küzdelmet, s noha ez érthető, ezért nem volt látványos az összecsapás. Az ukrán ezt némiképp megcáfolva egy balegyenesre ráverte a jobbat, Thompson a padlóra került, Sam Williams mérkőzésvezető számolt rá.

A hatodik menetben az amerikai már tartott a címvédőtől, féloldalasan kezdett mozogni, Klicsko még magabiztosabb lett, egyre többször sorozott. Egy kombináció a padlóra küldte Thompsont, a mérkőzésvezető kiszámolta az amerikait. Vladimir Klicsko megvédte világbajnoki címeit. K. O.-val győzött.

A MÉRKŐZÉS VÉGKIFEJLETE
Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
6 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
7 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
28 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik