Profi boksz: tovább gyűrűzik a botrány a Haye vs. Chisora meccs körül

2012.06.07. 09:36
Címkék
Nem csitulnak a kedélyek a július 14-én megrendezendő David Haye vs. Dereck Chisora mérkőzés körül.

Mint ismert, a két bunyós februárban, Chisora Vitalij Klicsko elleni meccsét követő sajtótájékoztató alkalmából kötött „életre szóló barátságot” egymással, ám Dereck azon a hétvégén olyan sokat balhézott, hogy a német és az angol szövetség eltiltotta.

Ami Haye-t illeti, ökölvívó-engedélynek ő is híján van, hiszen tavaly nem hosszabbította meg jogosítványát, sőt a visszavonulását is bejelentette. A Haye vs. Chisora mérkőzést a fenti okokból a brit szövetség ellenzi, ám a luxemburgiak úgy döntöttek, hogy a párosítás mögé állnak és támogatják a találkozót, akárcsak a WBO és WBA szervezetek. Nemrégiben viszont az Európai Bokszunió megfenyegette a luxemburgi szövetséget, hogy ha tényleg Chisora és Haye mögé állnak, kiteszik őket az EBU-ból.

A kis állam szövetsége azonban nem ijedt meg, és kijelentették, ennek ellenére kitartanak eredeti döntésük mellett, és továbbra is támogatják a mérkőzést. Jelen állás szerint tehát Angliában, luxemburgi engedéllyel meg lesz tartva a várva várt találkozó. Chisora közben nem vesztegette az idejét, és már csináltatott is egy pólót „Egy lábujj sem állja utunk!” felirattal, utalva a kifogásra, amellyel David Haye a Vladimir Klicsko elleni találkozó után előhozakodott.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
3 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
4 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik