Profi ökölvívás: Dawson többségi döntéssel legyőzte Hopkinst

Vágólapra másolva!
2012.04.29. 10:10
null
Dawson többségi döntéssel verte meg Hopkinst (Fotó: Action Images)
Címkék
Elvesztette a Bokszvilágtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki címét Bernard Hopkins, miután többségi döntéssel kikapott Chad Dawsontól.

A két bokszoló a szabálytalanságok miatt érvénytelen eredménnyel záruló első meccs visszavágóján a várakozásoknak megfelelően feszült, elsősorban taktikai csatát vívott, ahol Dawson túl gyors és túl energikus volt a 47 éves világbajnoknak.

Az agresszívebb bunyót bemutató kihívó dolgát nehezítette, hogy előbb a bal szeme repedt fel egy vétlen fejeléstől, majd a jobb szemével történt ugyanez egy ütés következtében, de Dawson kezelni tudta a helyzetet, és megérdemelten nyerte meg az összecsapást. Két bíró 117:111-gyel adta neki a találkozót, míg egy 114:114-re hozta ki az összecsapást.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Hopkins nem tette tiszteletét, de az újdonsült bajnok ott volt, és kihívta a nagyközépsúly legjobbjának tartott Andre Wardot.

„Amiért jöttem, azt teljesítettem – visszaszereztem az övemet″ – mondta Dawson a meccs után.

Dawson mérlege 31 győzelem és egy vereség, míg Hopkins – aki mostanáig minden idők legidősebb profi világbajnoka volt – az 52 sikeresen megvívott ütközete és két döntetlenje mellé a hatodik vereségét gyűjtötte be.

www.profiboksz.hu

„TISZTÁTALAN HOPKINS”

„Megtettem, amiért jöttem – nyilatkozta Chad Dawson a mérkőzés után. – Visszavettem a Bokszvilágtanács övét. Mindig is tiszteltem Hopkinst, pokoli jó bunyós, más kérdés, hogy tisztátalan eszközökkel bokszol. Minden trükköt ismer, energiatakarékos, de hatékony. Tudtam, ha hibázom, azonnal megbünteti. Az arcomon több helyen is viselem a fejelései nyomát. De ha Hopkins ellen végigállja valaki a 12 menetet, az bárki ellen kiállhat."

Hopkins nyilatkozatot nem adott szűkszavúan annyit jegyzett meg: „Mit kell tennem, hogy nyerjek?" Eközben az arcát mutatta, amely nem viselte a csata nyomait, ellentétben a vérző Dawsonéval.

John Scully, Dawson edzője ezt mondta: „Hopkins a régi iskola nagy mestere. Szinte lehetetlen kiütni, nyomás alatt kellett tartani, ez hozta meg a győzelmet."

Dawson 431 ütéséből 151 talált célba (35 százalék), Hopkins 400 kísérletéből 106, ez 26 százalékos mutató.

A meccs után Dawson bejelentette, szeretné, ha a nagyközépsúlyú klasszis, Andre Ward felmenne félnehézsúlyba, de akár egy köztes súlyban is szívesen kiáll ellene. Ami azt illeti Dawson maradhat félnehézsúlyban is, ugyanis ebben a kategóriában a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, Nathan Cleverly menedzsmentje is bejelentkezett. (T. G.)

DAWSON ÉS HOPKINS ÖSSZECSAPÁSA

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
4 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik