Profi ökölvívás: Mosley motiváltsága nagy bajt hozhat Álvarezre

Vágólapra másolva!
2012.02.15. 08:36
Címkék
Május 5-én a WBC nagyváltósúlyú világelső Saúl Álvarez ellen indul harcba a veterán profi ökölvívó Shane Mosley. A legutóbbi három találkozóján – melyből kettő a világ két legjobb ökölvívója ellen volt – meglehetősen halványan muzsikáló Mosley megérti az őt illető kritikákat, ugyanakkor bizonyítani akar.

„Sok dolgot mondhatnék, de majd amit a szorítóban mutatok, az lesz a leghangosabb. Nagyváltósúlyban érzem otthon magam, készen állok egy nagyszerű estére. Így, hogy százszázalékos lehetek a meccsen, teljesen máshogy fogok teljesíteni. Nem kell magam kinyírni a fogyasztással. Találkoztam már nagyobb darab bunyósokkal a ringben, soha nem jelentettek nekem problémát. Canelo ugyanolyan magas, mint én, de például Fernando Vargas sokkal nagyobb darab volt nála. A legnagyobb hátránya Álvareznek, hogy ezen a meccsen százszázalékos leszek, nem csak hetven. Észre fogja venni, hogy számos dologra képtelen lesz velem szemben, ami nagy hátrány lesz neki. Éhesebb vagyok a sikerre, mint ő, bizonyítani akarok ismét. Meglehetősen rossz volt a sajtóm mostanság, sok dolgot mondtak rólam, hogy vén vagyok már, inkább vissza kéne vonulni. Önszántamból vállaltam ezt a mérkőzést. Motivált vagyok, bizonyítani akarok, ami nagy bajt hozni erre a fiatal srácra” – nyilatkozta Mosley, aki elmondta azt is, hogy a Manny Pacquiao elleni mérkőzés előtt nem sokkal a bal lábában megsérült az Achilles-ín, ami az összecsapás alatt komoly problémákat jelentett számára.Mosley, aki elmondta azt is, hogy a Manny Pacquiao elleni mérkőzés előtt nem sokkal a bal lábában megsérült az Achilles-ín, ami az összecsapás alatt komoly problémákat jelentett számára.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
6 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
6 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik