Profi ökölvívás: Donaire kispehelysúlyban is világbajnok lett

Vágólapra másolva!
2012.02.05. 09:39
null
Donaire újabb súlycsoportban ünnepelhetett világbajnoki címet (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A végeredmény szempontjából az előzetesen vártnál kissé nehezebben szerezte meg a WBO szervezet betöltetlen kispehelysúlyú világbajnoki címét Nonito Donaire.

A súlycsoportoktól független ranglistákon is előkelő helyen található filippínó bunyós szombaton este azzal a Wilfredo Vazquez Jr-al találkozott San Antonióban, aki korábban – még a cím birtokosaként – Bedák Zsolttal is összecsapott.

Az új súlycsoportjában is világbajnoki címre pályázó Donaire kezdte jobban a mérkőzést, és a 3. menetben egy kemény bal felütéssel meg is fogta Puerto Ricó-i riválisát, aki a kötelekre szédült. Donaire a lehetőséget látva megpróbálta lefiniselni Vazquezt, azonban a korábbi címvédő ellépett a kötelektől, és ezzel túlélte a kritikus másodperceket.

Az 5. és 6. menetben kisebb meglepetésre magára talált Vazquez, azonban a 7. felvonástól ismét az bal kezén megsérülő, és talán emiatt némileg visszafogottabb teljesítményt nyújtó Donaire dominált, aki a 9. etapban padlóra is küldte Vazquezt egy felütés-balhorog kombinációval. A leütést túlélő puerto ricói bunyós a 10. menetben még képest volt egy rövid megvillanásra, de Donaire pontos kombinációkkal ezt a felvonást is a maga javára fordította.

A 12 menetes találkozó végén a pontozókra maradt a döntés, akik megosztva (117:110, 117:110, 112:115 arányban) Donaire-t láttak jobbnak, aki ezzel lég-, valamint harmatsúly után kispehelysúlyban is világbajnoki címet szerzett (nagylégsúlyban „mindössze" ideiglenes címig jutott a Fülöp-szigeteki bokszoló).

profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
9 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
10 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik