Profi ökölvívás: Erdei Zsolt amerikai promoterének elege lett a WBC-ből

Vágólapra másolva!
2012.01.04. 15:30
Címkék
Elege van a WBC szervezet által hozott döntésekből és cselekedetekből a többek között Erdei Zsoltot is promotáló Lou DiBellának. A promoter természetesen védence, Sergio Martínez esetén akadt ki leginkább, akinek a szervezet – noha ígéretet tett rá – továbbra sem teszi lehetővé, hogy kötelező kihívóként Julio César Chávez Jr. ellen bokszoljon, ugyanakkor DiBella Erik Morales és Ajose Olusegun esetében is lépéseket fontolgat.

„Unok már úgy a gyűléseikre járni, hogy aztán sohasem tartják magukat az ígéretükhöz. Már kerestem a WBC vezetőségét, de a tagok szabadságon vannak, tehát várnunk kell – akadt ki Lou DiBella. – Azt akarom, hogy tartsák magukat az ígéreteikhez és a döntéseikhez. Remélem, nem kell jogi útra terelnünk az ügyet, de ha nem sikerül megegyezni, az is elképzelhető. Hogy be akarom-e perelni őket? Talán igen. Hogy fizetnék-e azért, hogy a bíróságon kössön ki az ügy? Talán igen. Meg kell azt is várnom, hogy Ajose mit lép. Ha pénzt akarnak neki kínálni, hogy álljon félre a Morales–García meccs útjából, meglátjuk, Ajose mit tesz. A televíziós csatornák minek támogatnak olyan bokszolókat, akik nem a legjobb meccseket csinálják? Persze mindig fektettek pénzt bizonyos ökölvívókba, de most rosszabb a helyzet, mint valaha, a sportágunk nagyon rossz bőrben van, pont emiatt. Alvarez miért bajnok? Chávez Jr. miért bajnok? Morales miért kapott címmeccset, amit nem is érdemelt meg? Úgy rángatják a szálakat, ahogy nekik tetszik. A Ring ranglistája szintén röhej, hiszen köztudott, hogy egy promoter kezében van az irányítás.”Lou DiBella. – Azt akarom, hogy tartsák magukat az ígéreteikhez és a döntéseikhez. Remélem, nem kell jogi útra terelnünk az ügyet, de ha nem sikerül megegyezni, az is elképzelhető. Hogy be akarom-e perelni őket? Talán igen. Hogy fizetnék-e azért, hogy a bíróságon kössön ki az ügy? Talán igen. Meg kell azt is várnom, hogy Ajose mit lép. Ha pénzt akarnak neki kínálni, hogy álljon félre a Morales–García meccs útjából, meglátjuk, Ajose mit tesz. A televíziós csatornák minek támogatnak olyan bokszolókat, akik nem a legjobb meccseket csinálják? Persze mindig fektettek pénzt bizonyos ökölvívókba, de most rosszabb a helyzet, mint valaha, a sportágunk nagyon rossz bőrben van, pont emiatt. Alvarez miért bajnok? Chávez Jr. miért bajnok? Morales miért kapott címmeccset, amit nem is érdemelt meg? Úgy rángatják a szálakat, ahogy nekik tetszik. A Ring ranglistája szintén röhej, hiszen köztudott, hogy egy promoter kezében van az irányítás.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik