Ökölvívás: Erdei keze javul, egy Hopkins elleni mérkőzés az álom

2012.01.06. 14:18
Címkék
Veretlen profi ökölvívónk, Erdei Zsolt keze folyamatosan javul; a bokszoló elmondása szerint a gyulladást a novemberben eltávolított jobb felső ötös foga okozta – adta hírül a Népszava.
Erdei folyamatosan edz – gyógyuló kezét egyelőre nem terheli százszázalékosan –, és reményei szerint április közepén ringbe léphet Tavoris Cloud ellen az IBF nehézsúlyú koronájáért. „Jelentős a javulás, köszönhetően a heti háromszori mágneses kezelésnek. Ugyan még nem terhelhetem százszázalékosan, de azt azért kijelenthetem, igazuk volt azoknak, akik azt mondták, a fogam az oka mindennek. Miután megszabadítottak a német fogorvosok a jobb felső ötösömtől, érzem, rövidesen a régi lesz a kezem” – kezdte nyilatkozatát Erdei Zsolt, aki saját elmondása szerint felszedett egy keveset az óesztendő végén.

„Már most folyamatosan edzek, igaz, ezek a tréningek erősítő jellegűek, illetve a kondim szinten tartására szolgálnak. Kellenek is, hisz az ünnepek alatt kicsit megszaladt a súlyom, de mára már csak négy kiló felesleg van rajtam. Klink Zoli programja tökéletes ahhoz, hogy amikor majd elkezdjük a konkrét felkészülést, megfelelő alapokról eshessek neki az előttem álló feladatoknak.”

Bernard Hopkins nemrégiben bejelentette, hogy címegyesítő mérkőzést szeretne, ám az IBF bajnokát kihagyta a lehetséges ellenfelek közül.

„Természetesen nyomon követem a híreket, és örülök annak, hogy Hopkins címegyesítésekben gondolkodik. Az „öreg” pontosan tudja, hogy Cloud és köztem még van egy rendezetlen számla az IBF világbajnoki címéért. A legtitkosabb álmaimban azt látom, hogy az egyik sarokban ott áll Bernard Hopkins két szervezet világbajnoki övével, míg a másikban az IBF világbajnoka, Erdei Zsolt készül a címegyesítő derbire. Hihetetlenül motivált vagyok, szeretném, ha ez az álmom megvalósulna” – tette hozzá a magyar öklöző.
Legfrissebb hírek

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
28 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
38 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája