Ökölvívó-vb: Varga és Harcsa után Darmos is bejutott a 16 közé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.03. 19:01
Címkék
Varga Miklós (60 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) után hétfőn a 91 kg-osok között szereplő Darmos József is bejutott a nyolcaddöntőbe a baki olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon.

A magyar öklöző rendkívül szoros mérkőzésen, pontozással 20-18-ra nyert az albán Christian Demaj ellen. Darmos az első és a második menet végén is egy ponttal vezetett, az utolsó etapra mindkét bokszoló elkészült erejével, ennek ellenére a magyar versenyző növelni tudta előnyét és megnyerte az összecsapást.

Darmos a nyolcaddöntőben a hazai közönség előtt szereplő, Európa-bajnoki címvédő Tejmur Mammedovval csap össze. A két öklöző az ankarai kontinensviadalon is találkozott egymással, akkor Darmos csak segédpontokkal kapott ki.

„Nekem ez volt az első meccsem a vb-n, nagyon hosszú volt ez az egy hét, ezért komoly drukk volt bennem. Őszintén szólva nem is ment igazán jól a boksz, egy komolyabb ellenféllel szemben ez kevés lett volna, de szerencsére most így is sikerült nyernem. Az első két menetben még tudtam követni az edzői utasításokat, de az utolsóban már nagyon fáradt voltam, az inkább egy kocsmai verekedésre hasonlított, mint ökölvívásra. Holnapig ki kell pihennem magam, mert Mammedov ellen kemény lesz, főleg itt Azerbajdzsánban, de az idei Eb-n csak segédpontokkal kaptam ki tőle, úgyhogy bízom a sikerben."

A 91 kg-os súlycsoportban az első hat szerez olimpiai kvótát.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik