Ökölvívás: háza előtt több lövéssel gyilkolták meg a mexikói bajnokot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.19. 11:27
null
Rafael Guzmán 25 évet élt
Címkék
Fegyveresek végeztek az egyik leghíresebb mexikói profi bokszolóval, Rafael Guzmánnal. A 25 éves ökölvívót guadalajarai háza előtt gyilkolták meg több lövéssel, amikor kedd késő este hazaérkezett.

Guzmán 2006-ban debütált a profik táborában, utolsó meccsét az idén augusztusban vívta. 2007-ben a közép-amerikai szövetség könnyűsúlyú bajnoka lett, s kétszer mérkőzhetett nagy szervezetek pehelysúlyú világbajnoki övéért is, ám mindkét alkalommal sikertelenül, mivel egyszer kikapott, egyszer pedig döntetlenre végzett.

Hivatásosként 31 ringfellépése volt, 28-szor nyert – 20-szor kiütéssel –, háromszor vesztesen távozott a szorítóból.

A rendőrségi beszámoló szerint Guzmán életét már tavaly is megpróbálták kioltani, akkor mell- és karsérülésekkel megúszta az orvtámadást, öccsét, Roberto Carlost azonban a múlt év októberében meggyilkolták.

Guzmánék autók adásvételével foglalkoztak, a hatóságok e tevékenységükkel hozzák összefüggésbe a merényleteket.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik