„Úgy, ahogy van, Vitalij Klicsko maga a probléma”

T. G.T. G.
2011.09.14. 14:45
null
Vitalij Klicsko (jobbra) földre küldi Tomasz Adameket (Fotó: Action Images)
Címkék
„Múlt szombaton Vitalij Klicskót senki sem tudta volna megütni. A második menet után gyakorlatilag túlélésre törekedtem, akkor egy nagy ütéssel megrendített” – nyilatkozta Tomasz Adamek a fightnews.comnak. A lengyel nehézsúlyú bokszoló Wroclawban a 10. menetben technikai K. O.-val kapott ki a WBC világbajnoki övéért folyó mérkőzésen.

 

„KLICSKO NAGYSZERŰ, DE ALI ELLEN NEM LETT VOLNA ESÉLYE”
Muhammad Ali edzője szerint Vitalijnak szüksége lenne egy jó horogra.

– A könnyeivel küszködött a meccs után, a több mint 43 ezer néző pedig azt skandálta: „Köszönjük, köszönjük!”
– Nagyon hálás vagyok ezért. A szurkolók azt akarták, hogy érezzem jobban magam, de akkor még erre képtelen voltam.

– Mi okozta a leküzdhetetlen nehézséget Klicsko ellen? A termete? Az ütőereje? Vagy az, hogy hosszú a karja?
– Mindegyik! Végig ő irányította a küzdelmet, semmi esélyt nem adott nekem, hogy megvalósítsam a taktikámat. Szóval Vitalij, úgy ahogy van, problémát jelentett.

– Hogyan fogadta, amikor a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet? Menedzsere azt mondta, még ezt megelőzően arra kérte edzőjét, hogy adjon Önnek néhány menetet. Nem akarta, hogy szurkolói csalódjanak önben.
– Az olyan típusú bunyósok számára, mint én, csak akkor ér véget egy összecsapás, ha nem tud felállni a padlóról, de a bíró döntését el kellett fogadnom. Úgy érzem, kihúztam volna a meccs végéig, de győzelmi esélyem már nem volt.

– Mi volt a mérkőzés legfontosabb momentuma? A második menetben történtek?
– Egyértelműen. Kaptam egy hatalmas ütést a fülemre, úgy éreztem, mintha ezer volt rázott volna meg. Ráadásul semmilyen erőfeszítésem nem vezetett eredményre. A ringsarokban edzőm és én is felfogtuk, hogy képtelen vagyok a megszokott bunyómra. Tulajdonképpen ez a hatalmas ütés döbbentett rá minderre.

– Vitalij azt mondta a találkozó után, hogy Ön világklasszis, de nem a nehézsúlyban. Javasolta, hogy térjen vissza a cirkálósúlyba.
– Pedig nem megyek vissza. Már beleerősödtem a nehézsúlyba, képtelen lennék a meccsek előtt több mint tíz kilót leadni. És van még egy ok, amiért nem térek vissza: mit kellene nekem bizonyítanom abban a súlycsoportban?

– Edzője szerint az, hogy életében először a mérkőzésvezető vetett véget a küzdelemnek, nem változtatja meg a stílusát. Sőt, még inkább eltökélt lesz.
– Úgy gondolom, nem ért véget a karrierem a királykategóriában, vár még rám néhány címmérkőzés, egy-két nagy ellenfél. Sohasem felejtem el a pillanatot, amikor a bíró a szorítósarokba küldött. Nem akarom, hogy a szurkolóim valaha is hasonló helyzetben lássanak.

Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
25 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik