Ökölvívás: Herczeg és Hámori is aranyérmes a junior Eb-n

MTI MTIMTI MTI
2011.07.02. 18:13
Címkék
Minden idők legsikeresebb junior (15-16 évesek) Európa-bajnokságán van túl a magyar ökölvívó-válogatott, ugyanis Herczeg Norbert (54 kg) és Hámori Ádám (75 kg) is a dobogó tetejére állhatott Keszthelyen.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a szombati döntőkre megérkezett a viadalra Erdei Zsolt, két súlycsoport korábbi profi világbajnoka.

A szorítóban a kecskeméti Herczeg folytatta remeklését, az első menetet 6–3-ra nyerte meg török riválisa ellen, a másodikban tartotta a különbséget, majd a harmadikban rátett még egy lapáttal, és a közönség üdvrivalgása közepette 16–11-es győzelmet aratott.

A kőszegi Hámori az első menet után még vesztésre állt grúz ellenfelével szemben, a másodikat követően azonban már ő vezetett, a vége pedig – megérdemelten – 12–10-es siker lett.

A házigazda magyarok két arannyal és három bronzzal fejezték be a viadalt, ez minden idők legjobb teljesítménye ebben a korosztályban.

ÖKÖLVÍVÁS, JUNIOR EB, KESZTHELY
A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ DÖNTŐK
54 kg Herczeg Norbert–Nurettin Ovat (török) p. gy. 16–11
75 kg Hámori Ádám–Vaszil Cicilasvili (grúz) p. gy. 12–10

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
11 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
16 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
28 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
43 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
46 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája