Ökölvívó Eb: Szellő legyőzte a hazaiak bunyósát, már biztosan érmes

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2011.06.21. 18:45
Címkék
Megszületett az első magyar érem az ankarai amatőr Európa-bajnokságon: a 81 kilósok között Szellő Imre remek sikert aratott a hazai közönség által buzdított, a bírók által támogatott Caner Sayak ellen.

Első menet mínusz egy. Második mínusz kettő. Itt-ott előtűnik egy-egy nyomdafestéket nem bíró magyar kifejezés, csak mert a pontozók úgy nyomják Caner Sayakot Szellő Imre ellen.

Az első menetben például nem tudni, mire kapott négy pontot (van, akinél meg hetet) a török a 81 kilósok elődöntőjében. De kapott, Szellő meg kapaszkodhatott. A semleges drukkereknél már a második felvonás végére utolérte Sayakot, a bíróknál csak a harmadikban. De utolérte, és 13:13-at követően segédpontokkal megnyerte a meccset, és az övé lett a magyar csapat első érme Ankarában.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre van érmem világversenyről, most átszakadt bennem valami. Végig nyugodt tudtam maradni, és nem estem szét fejben. Ez volt a döntő” – mondta a boldog nyertes az NSO-nak a találkozó után.

Szellő a szerdai szünnapot követően csütörtökön bokszol legközelebb, olasz vagy ír ellenféllel.

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
7 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
33 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
55 perce

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája