Ökölvívás: hét magyar jutott a Bocskai-emlékverseny elődöntőjébe

MTI MTIMTI MTI
2011.02.10. 20:38
Címkék
Hét magyar versenyző jutott az elődöntőbe a Debrecenben zajló 55. Bocskai István ökölvívó emlékverseny csütörtöki napján.

A szövetség tájékoztatása szerint a 60 kg-osok között szereplő Török János a nap mérkőzésén a román Marin Dragos legyőzésével jutott tovább. Az Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) magabiztosan mutatkozott be, de Lakatos István (49 kg), Nagy Krisztián (56 kg) és Varga Miklós (60 kg) is szép versenyzéssel került a legjobb négy közé. Az esti programban a 18 éves Harcsa Zoltán (75 kg), az ifjúsági olimpia bronzérmese élete első felnőtt nemzetközi versenyén második győzelmét aratta, s ezzel már ő is biztos érmes, miként a +91 kg-ban Bouquet Bence is.

A tavalyi viadalon döntős, 52 kg-os Kalucza Norbertnek ugyanakkor nem sikerült továbbjutnia, ugyanis kiszámolták a moldáviai Alexander Riscan elleni összecsapáson.

Az Oláh Gábor utcai csarnokban 20 ország 118 versenyzője lép szorítóba, köztük 13 magyar egyesület legjobbjai. Még nagyobb is lehetett volna a mezőny, de négy ország sportolóit helyhiány miatt már nem tudták fogadni a rendezők.

Legfrissebb hírek

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
22 perce

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
27 perce

Arda Güler és isztambuli klubok játékosai a török támadósorban az ausztrálok ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
33 perce

Joseph a pályán, bemutatkozik az NB I

Foci vb 2026
43 perce

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
1 órája

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
1 órája

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
1 órája

Guadalajarában szenzáció lett Szonékból, akik nem szeretik a koriandert

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik