Sdunek továbbra is edzené Erdeit és Balzsayt

2009.12.03. 11:52
Címkék
Pár hete jelentette be az Universum Box Promotion, hogy vezetőedzője, Fritz Sdunek megromlott egészségi állapota miatt egy időre hátat fordít az edzősködésnek. Az itthon is jól ismert tréner az év végén hosszabb szünetet vesz ki, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy utána valamilyen formában mégis segíti majd az Universum bokszolóinak felkészítését.

 

Sdunek továbbra is edzené Erdeit (Fotó: Action Images)
Sdunek továbbra is edzené Erdeit (Fotó: Action Images)

 

Ugyanakkor egyes információk szerint az Universum jövőre már egyáltalán nem számít az 1994 óta a klubnál tevékenykedő trénerre, helyét Michael Timm és Magomed Schaburow venné át.

A 62 éves Sdunek jelenleg legrégebbi védence, Vitalij Klicsko felkészítését segíti az ausztriai Goingben, ott beszélt a kialakult helyzetről és terveiről.

„Visszatérek és továbbra is szeretnék Zbikkel, Bojcovval, Erdei Zsolttal és Balzsay Károllyal foglalkozni – kezdi Sdunek, aki Klicsko meccse után még ott lesz Sebastian Zbik sarkában, majd négy hétre Gran Canariára utazik pihenni. – Igazából a búcsúról még nem nem beszéltünk a csapattal, de ha az Universum ezt szeretné, akkor teljesen kiszállok."

Sdunek az említett bokszolókat kívánja segíteni és persze asszisztenseit, Grigoriant és Owen Reece-t, hogy a jövőben nagyobb feladatokkal is megbirkózhassanak.

„De ha az Universumnak nincs többé szüksége rám, akkor közös megegyezéssel elválnak útjaink. Visszavonulni képtelen vagyok, abba belehalnék" – folytatta, majd hozzátéve, ha nem marad a klubnál, akkor is akad majd munkája.

„Jó pár ajánlatom van más bokszolóktól. Ilyen például az említett Vitalij Klicsko, azonban a sógor, Ahmet Öner csapatában nem vállalnék munkát. Sokat vitatkoznánk, és én nem akarok háborút."

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
10 perce

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
25 perce

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
7 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
8 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
8 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik