Ökölvívás: Vitalij Klicsko élete veszélyben forog a felesége szerint

2009.11.08. 18:12
Címkék
Nagyon aggódik Vitalij Klicsko felesége, Natalija a férje testi épsége miatt. Az asszony azonban nem a ringbeli küzdelmek miatt félti szeretett urát, hanem annak politikai pályája miatt. Mint ismeretes, Vitalij nemrégiben tettlegességig fajuló vitába keveredett az ukrán parlamentben, és nagyon aktívan részt vesz a kijevi politikai életben.

„A politika sokkal veszélyesebb, mint a boksz. A sportban tiszták a szabályok, és milliók követik figyelemmel az eseményeket. A politikában azonban majdnem minden megtörténhet a zárt ajtók mögött, szabályok nélkül. A feleségem azt mondta, hogy veszélyben vagyok. Itt nálunk, ha gazdag vagy, akkor te vagy a világ királya. Mindent meg lehet venni, a bírókat, a politikusokat és az újságírókat is. Ez egy veszélyes küzdelem. A nők mindig aggódnak, azonban férfiként én nem félek. A korrupcióellenes harc és a demokrácia megteremtése a hazámban a szívügyem. Szeretem a hazám, a családom és a szüleim. Az a célom, hogy Ukrajnában is olyan jó legyen az élet, mint Los Angelesben vagy Hamburgban” – mondta Klicsko az üggyel kapcsolatban egy svájci napilapnak. „A politika sokkal veszélyesebb, mint a boksz. A sportban tiszták a szabályok, és milliók követik figyelemmel az eseményeket. A politikában azonban majdnem minden megtörténhet a zárt ajtók mögött, szabályok nélkül. A feleségem azt mondta, hogy veszélyben vagyok. Itt nálunk, ha gazdag vagy, akkor te vagy a világ királya. Mindent meg lehet venni, a bírókat, a politikusokat és az újságírókat is. Ez egy veszélyes küzdelem. A nők mindig aggódnak, azonban férfiként én nem félek. A korrupcióellenes harc és a demokrácia megteremtése a hazámban a szívügyem. Szeretem a hazám, a családom és a szüleim. Az a célom, hogy Ukrajnában is olyan jó legyen az élet, mint Los Angelesben vagy Hamburgban” – mondta Klicsko az üggyel kapcsolatban egy svájci napilapnak.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
3 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
4 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik