Erdei Zsolt élete legjobb formájában várja a szombatot

– Milyen érzés kihívóként készülni?
– Nem éltem bele magam a helyzetbe. Az agyamat nem állítottam át, minden ugyanúgy működik, mintha én lennék a világbajnok. Sőt azt sem mondom, hogy most tehermentesebb az életem.

– Hogyhogy?
– Mert nem az. Most van vesztenivalóm. Nem úgy, mint legutóbb, amikor kihívó voltam. 2004 elején a Michalczewski-verővel, Júlio César Gonzálezzel találkoztam, ott azért másképp néztek rám. Most sokkal többen bíznak bennem, és ha minden rendben lesz, nem is okozok csalódást. Ha a meccsig hátralévő időben semmi sem jön közbe, olyan fizikai formában lehetek, mint korábban soha.

– Harmincöt évesen?
– De egy éhes oroszlán motivációjával. Nyolc hetem volt az edzésekre, ennek ellenére jobban felkészültem, mintha tizenkettő lett volna. Az eredményeim, a tesztjeim, a kondícióm mind jobb, mint az elmúlt években bármikor.

– Mennyire volt megalázó az elmúlt tíz hónap? Hogy rángatták, aztán sohasem bokszolhatott, amikor meg igen, nem ott és nem az ellen, akivel szeretett volna?
– Nem foglalkoztam vele. Nem úgy ragadt meg az agyamban, mintha megaláztak volna. Ha úgy érezném, már borítottam volna az asztalt. Nem tudom megindokolni, miért érzek most így, de azt elismerem: ha más szemmel nézném az egészet, akár megalázó is lehetett volna.

– Kinek az akaratát tükrözi a mostani címmérkőzés?
– Az Universumét. Én sohasem gondoltam arra, hogy egyszer majd cirkálósúlyban vívok világbajnoki címmérkőzést. Egészen addig, amíg elő nem álltak vele. Nagyközépsúlyról sokkal inkább lehetne szó, mert a súlyom elég jó, azzal nincs gondom. De most ezt a labdát dobták fel, és mivel nem jött másik, ezt kellett leütnöm. Vagy marad két szék közt a pad alá esés. A félnehézsúlyú világbajnokok közül Tavoris Cloud sajnos lemondta a címegyesítést, Gabriel Campillo nem is vállalta, a nagyközépsúlyt meg én nem akartam hozni. Szerezze csak vissza Balzsay Karcsi az övét, nem akarok helyette bosszút állni. Bosszulja meg csak ő Robert Stieglitzen a sérelmeit, az a fontos, hogy ő legyen újra a világbajnok. Különben is, a végén még összehoztak volna bennünket Karcsival. Na, az szép lett volna! Elképzelem, amint az edzőnk, Fritz Sdunek az egyik menetben az én sarkomból kiabál, a másikban meg a Karcsiéból. Vicces. Csak az a baj, hogy ebben az iparban minden lehetséges.

– Volt olyan presszió, hogy vagy ezt az ajánlatot fogadja el, vagy semmit sem keres?
– Itt most nem a pénz dominált. Előtte sem foglalkoztatott annyira, ezúttal sem. Azt szerettem volna, hogy bokszolhassak, ez volt az egyetlen vágyam. Ez a szakmám, ehhez értek, nem akartam kiesni a ritmusból. Meg gondolkoztam: ha most nem lesz meccsem, akkor vajon mikor? Jövő márciusban vagy áprilisban? Addigra elvették volna az övemet. Az Universumnál valamiért nem akarták, hogy klubtársammal, Jürgen Brähmerrel bokszoljak. Bár ha nagyon kötöm az ebet a karóhoz, talán összehozzák. Ám én azt mondtam, teszek egy szívességet, így most a németeknek van egy német világbajnokuk, aki december tizenkilencedikén megvédheti az övét. Sokat nem izzadt érte...

– Kapott annyit az Universumtól, hogy úgy érezze, tartozik egy szívességgel?
– Nem hiszem. De úgy éreztem, ha nem vállalom Fragomenit, és kiesik az időpont, megjósolhatatlan, mikor bokszolok. Féltem a következményektől. Inkább vállaltam, hogy egy súllyal feljebb megyek, mint hogy tovább pihenjek. Persze ha azt látom, hogy valamelyik Klicsko elé akarnak odadobni, akkor elküldöm őket melegebb éghajlatra. Még akkor is, ha azt mondják, gyorsabb és ügyesebb vagyok náluk.

AZ ERDEI ZSOLTTAL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!