Profi ökölvívás: a nehézsúlyban bemutatkozó Adamek nyerte a lengyel csatát

2009.10.25. 14:08
Címkék
A lengyel profi ökölvívás történetének talán legnagyobb mérkőzésére került sor Lódzban, ahol a nehézsúlyú Andrzej Golota és a cirkálósúlyból érkező, első nehézsúlyú címmérkőzését vívó Tomasz Adamek csapott össze.

Miután a mérkőzésvezető az ötödik menetben beszüntette a csatát, a meccset és az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nemzetközi bajnoki övét a 32 éves Adamek nyerte meg technikai K.O.-val.

"Sohasem fogom elfelejteni ezt a meccset, nem mindennap bunyózik az ember tizenhétezer szurkoló előtt egy sok csatát megélt lengyel legendával. Golota legyőzésével megmutattam az erőmet, a célom az volt, hogy bizonyítsam, a nehézsúlyban is van keresnivalóm" – mondta Adamek az összecsapás után.

Könnyen lehet, hogy a vereség a 41 éves Golota pályafutásának végét jelenti, ám a rutinos klasszis ezt a témát nem érintette egyetlen meccset követő nyilatkozatában sem.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: öt magyar női továbbjutó a nyolc indulóból

Egyéb egyéni
7 perce

Szoboszlai egyenlített a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
24 perce

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
29 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
58 perce

Fucsovics mérkőzése a második játszmában félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
1 órája

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
1 órája

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik