Már jelentkezett a győztes első kihívója

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.01.10. 22:59
Címkék
Ugyan még azt sem tudjuk, január 17-én kinek a kezét emeli a magasba a mérkőzésvezető a Julio César GonzálezErdei Zsolt mérkőzés után, egy önként jelentkező máris van, aki szeretné kihívni a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú bajnokát.
Calzaghe még a nagyközépsúlyt uralja
Calzaghe még a nagyközépsúlyt uralja
Calzaghe még a nagyközépsúlyt uralja
Calzaghe még a nagyközépsúlyt uralja
Calzaghe még a nagyközépsúlyt uralja
Calzaghe még a nagyközépsúlyt uralja
A walesi Joe Calzaghe ugyanis azt tervezi, hogy jelenlegi felségterülete, a nagyközépsúly mellett hamarosan a félnehézsúlyban is hatalomra tör, és azonnal ki akarja hívni a világbajnokot. A szigetországi abban bízik, hogy mindkét súlycsoportban ő lesz a bajnok, hiszen három kilogrammot bármikor le tud adni, illetve magára tud szedni. Persze azt nem tudni, hosszabb távon ez mennyire kivitelezhető…
"Én vagyok a világ legjobb nagyközépsúlyú bokszolója, mindent megtettem azért, hogy ezt bebizonyítsam. Nem probléma számomra a súlytöbblet, a hét font csak növeli az ütőerőmet, az ütéseim még hatékonyabbak és veszélyesebbek lesznek a nagyobb és lassabb ellenfelekkel szemben. Senki sincs, akitől félnék félnehézsúlyban" – jelentette ki Calzaghe, aki az eddigi 36 meccsét kivétel nélkül megnyerte, és a súlycsoport igazi nagy alakjai közül csak a német Sven Ottkéval, az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBA (Bokszvilágszövetség) királyával nem találkozott. Calzaghénak a kategóriaváltás előtt még van egy kötelező címvédése, február 21-én a WBO világranglista-vezetőjével, az örmény Mger Mkrtcsjannal kell összemérnie az erejét. "Tőlem egyelőre csak Gonzáleznek kell rettegnie. Én egyelőre a mexikóival foglalkozom, a későbbi jövővel még nem" – reflektált minderre Erdei Zsolt.
Calzaghe feljebb lépését promotere, Frank Warren is támogatja. "Félnehézsúlyban nagy meccsek várnak Joe-ra. Csak azt sajnálom, hogy Roy Jonesszal nem találkozhat, mert ő már csak Mike Tysonnal akar bunyózni, utána pedig visszavonul. De Julio Gonzáleznek esélye sincs kitérnie előle. És Antonio Tarver más ellen nem kereshet annyit, mint Joe ellen" – véli Warren. (Nyilatkozatában a promoter nem említette, hogy Gonzáleznek előbb Erdei Zsolt ellen kell megvédenie a világbajnoki övét.)
Calzaghe 1997 októbere óta a WBO nagyközépsúlyú világbajnoka, amikor pontozással megverte a brit bunyó egyik élő legendáját, Chris Eubanket. A walesi tizenháromszor védte meg az övét, többek között Byron Mitchell, Robin Reid és Charles Brewer ellen. Egy universumos akadt eddig az útjába, Mario Veitet az első menetben "végezte ki".
Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
8 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
11 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
14 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
22 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
43 perce

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
53 perce

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
1 órája

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik