Kihívások nélkül nem megy

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.12.30. 20:50
Címkék
Sikerektől hangos (gondoljunk például Nagy János vagy Isaszegi Róbert interkontinentális bajnoki sikereire), de ellentmondásoktól sem mentes (elég, ha a NagyChacón mérkőzésre, illetve annak utózöngéire utalunk) évet zárt a Felix-Promotion. Az első számú magyar profibokszistálló vezetője, Rácz Félix azonban, saját bevallása szerint, ha mindent mérlegre tesz, nyugodtan, és ami ennél is fontosabb, elégedetten pillanthat vissza mérkőzésszervezői karrierje tizedik évére.
Rácz klubja az elsô tízben van Európában (Fotó: Meggyesi Bálint)
Rácz klubja az elsô tízben van Európában (Fotó: Meggyesi Bálint)
Rácz klubja az elsô tízben van Európában (Fotó: Meggyesi Bálint)
Rácz klubja az elsô tízben van Európában (Fotó: Meggyesi Bálint)
Rácz klubja az elsô tízben van Európában (Fotó: Meggyesi Bálint)
Rácz klubja az elsô tízben van Európában (Fotó: Meggyesi Bálint)
– Mind sportszakmai, mind anyagi téren sikereink voltak, nyugodtan mondhatom, pályafutásom kiemelkedő éve volt a kétezer-hármas – mondta lapunknak Rácz Félix. – A lehetőségeinkhez mérten mindent elértünk, mindent kihasználtunk, nincs hiányérzetem. Illetve van, sajnos ismét rá kellett döbbennem, hogy egy nap nem harminc, hanem huszonnégy órából áll.
– Gondolom, azért régebben voltak ennél nagyobb gondjai is.
– Az élet furcsa fintora, hogy vannak olyan időszakok, amikor lehetőség adódik egy jó televíziós szerződésre, viszont nincs olyan védenc, aki felcsigázná az érdeklődést. Máskor meg bokszoló van, tévének viszont se híre, se hamva. Most úgy tűnik, minden összejött. A csatornák előszeretettel foglalkoznak velünk, telt házas gáláink vannak, magyar viszonylatban feltétlenül jónak mondható, tizennégyezer jegyet adtunk el a rendezvényeinkre, és a televíziós nézettségre sem lehet panaszunk.
– Elsősorban kiknek köszönhető a szép előmenetel?
– Főképp az övet szerző bokszolóinkat, Isaszegit, Nagy Janit, Miló Viktóriát emelném ki, azt hiszem, most ők az iroda zászlóvivői. Mellettük vannak feltörekvő bunyósaink, mint Rubin Olivér, Nagy József vagy Takács Zoltán, ők megállják a helyüket itthon, még bármit elérhetnek, nem szabad leírni őket.
– Megkerülhetetlen a kérdés: a Nagy–Chacón mérkőzés, annak körülményei, utózöngéi mennyiben befolyásolták a klub előmenetelét?
– Többekkel ellentétben azt mondom, abszolút segítették. Az eredményt nem lehet megváltoztatni, Nagy győzött, akik pedig valamilyen oknál fogva negatívan nyilatkoztak az eseményről, később rájöttek, nem biztos, hogy jól tették, amit tettek.
– A Felix-Promotionnel kapcsolatban lassan megszokottá válnak az interkontinentális bajnoki címmérkőzések, éppen ezért egyre többen kérdezgetik, mikor mozdul el erről a pontról az istálló?
– Nagyon remélem, hogy kétezer-négy újabb szintet hoz az életünkben, de tudomásul kell venni, hogy aki a háromról a négyre akar lépni, annak előbb el kell jutnia és stabilan kell állnia a hármon. Bármennyire is elcsépeltek az interkontinentális bajnoki címmeccsek, nélkülözhetetlenek, a ranglistákon csak így lehet előrelépni, így lehet ismertségre szert tenni.
– Az európai vetélytársakhoz viszonyítva hol áll most a klub?
– Létezik egy nem hivatalos ranglista, azon a kilencedik, az erős kilencedik helyen stagnálunk. Jövőre azonban megcélozzuk az első ötöt! Jóllehet engem, mint mérkőzésszervezőt rangsorolnak, de azt nem árt tudni, hogy ha nincs a Felix-Promotion, nincs az iroda, én sem lennék ott, ahol most.
– A szűk élvonalat azonban nem adják ingyen.
– Tudom, ehhez még több címmeccsre van szükség, de nekem nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Nem érdekel az IBC, a WBB vagy a WBF világbajnoki öve, csak a négy legfontosabb szervezeté, az IBF-é, a WBA-é, a WBC-é és a WBO-é. Ha a kicsik foglalkoztatnának, már régen lehetne világbajnokom, de azt vallom, édesebb a siker gyümölcse, ha rangos szervezetnél érik el. A könnyebben elérhető célok alig motiválnak, kellenek a szakmai kihívások.
Legfrissebb hírek

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
14 perce

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
21 perce

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
28 perce

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
35 perce

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
1 órája

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
1 órája

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
1 órája

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik