Ismét az első helyen a Vasas

L. P. I.L. P. I.
2003.03.26. 22:42
Címkék
Tekintettel a szerda délutáni kezdésre, a hazai bokszesemények többségével ellentétben, mondjuk így, nem lepték el a népek a Vasas Fáy utcai csarnokát. Szántó Imre vezetőedző mindenkit harcba dobott, aki hadrafogható volt  természetesen a 48 kilogrammos Bedák Pált és a mostanában pihentetett Kurtucz Csabát (+91) kivéve.
A botrány megelôzéséhez Csötönyi (középen) határozott fellépésére is szükség volt
A botrány megelôzéséhez Csötönyi (középen) határozott fellépésére is szükség volt
A botrány megelôzéséhez Csötönyi (középen) határozott fellépésére is szükség volt
A botrány megelôzéséhez Csötönyi (középen) határozott fellépésére is szükség volt
A botrány megelôzéséhez Csötönyi (középen) határozott fellépésére is szükség volt
A botrány megelôzéséhez Csötönyi (középen) határozott fellépésére is szükség volt
Mucsi kezdett, és szó szerint a padlóról felkelve küldte le ugyanoda Rafaelt, aki néhány másodpercig azt sem tudta, hol van, ehhez képest vérig volt sértve, amiért a bíró beszüntette a meccset. A zsolnai oldal elképesztő drámát kerített az ügyből, jó félóráig zajlott a vita arról, hogy folytatód-
jon-e a csapattalálkozó, végül kompromisszumos megoldásként Takács István mérkőzésvezetőt kivették a karból, és minden maradt a régiben. (Tagadhatatlanul sokat lendített az ügyön, hogy Csötönyi Sándor elnök azon melegében kétéves nemzetközi eltiltással "kecsegtette” a szlovákokat, és ha más nem, ez feltétlenül hatott.)
Innen aztán nem volt vita. Bedák Zsolt bedarálta Durinát, Ladányi friss volt és robbanékony, Dudás ismét megvillantotta kétségtelen kvalitásait, Mészáros, Balzsay és Szűcs összesen nem töltött öt menetet a szorítóban, és slusszpoénként Sárközi Attila tette már-már megalázóvá a két csapat közötti különbséget.
Ezzel visszavette az Interliga-táblázat első helyét a Vasas-Rica Hungária, amelyre Brnóban és Dubnicán vár még két, bizonyosan forró hangulatú vendégszereplés.

Interliga, 6. forduló
Vasas-Rica Hungária–Zilina (szlovák) 16–4

Fáy u., 300 néző
51 kg: Mucsi–Rafael d. f. gy. a 4. m-ben (2–0). 54 kg: Bedák Zs.–Durina p. gy. (4–0). 57 kg: Ladányi–Norkievicius p. gy. (6–0). 60 kg: Dudás–Gábris, Gábris fa. a 4. m-ben (8–0). 63.5 kg: Kállai–Sárközi Andrej K. O. v. az 1. m-ben (8–2). 67 kg: Mészáros–Kirchner, Kirchner fa. az 1. m-ben (10–2). 71 kg: Régi–Bondorjev p. v. (10–4). 75 kg: Balzsay–Karasek d. f. gy. a 3. m-ben (12–4). 81 kg: Szűcs–Máriás d. f. gy. az 1. m-ben (14–4). +81 kg: Sárközi Attila–Simek p. gy. (16–4)
Az állás
1. Vasas641174–469
2. Ustí nad Labem64265–538
3. Zilina621354–665
4. Dubnica52245–554
5. Brno51440–582
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
2 perce

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
9 perce

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
13 perce

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
18 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
21 perce

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
29 perce

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
35 perce

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
35 perce