Egész szoros lett a vége

No persze Ács József, Mocsár Gyula vagy Darmos József nem a válogatott alapembere, és Balzsay mögött Nagy József sem valószínű, hogy odafér középsúlyban, azaz nem legjobbjaink, hanem a közvetlen második vonal kapott ki, de mégis. Mégsem volt épületes látvány.

Mint ahogyan néhány kivételtől eltekintve az egyébként szinte testületileg egy ronda influenzából kimászó többiek sem voltak csúcsformában. Ugyanakkor Oltványit jó volt nézni (ő Bedák Zsolt betegségéből profitált), Kertész nagyon szépen, stílusosan bokszolt (mindig így szokott), Káté félig-meddig felgyógyulva is olyan iramú meccsre kényszerítette Palicot (2000-ben ezüstérmes volt az Eb-n), amilyenre csak ő képes, Balzsay pedig mint egy robot hajtotta végre szépen sorban a ringsarokból érkező utasításokat (tudvalévő: erre nagyon kevés öklöző képes ilyen színvonalon).

Az amúgy sérült Balog viszont árnyéka volt önmagának (más kérdés, hogy rendkívül tehetséges rivális jutott neki a kenguru mozgású Stiplica Brekalo személyében), a rutinos Macziknál sajnos egyértelműen jobb volt a szintén nem kezdő Katalinic, a többiekről pedig esett szó.

Hidvégi nem volt a plafonon örömében, hogy meccs nélkül kell hazautaznia, és edzője, a Bunyós Pityu néven a lakodalmas rock műfajában is "garázdálkodó” egykori szupernehézsúlyú bajnok, Szikora István sem rejtette véka alá, hogy jobban örült volna, ha Gyuri nyer, vagy ha nem, hát megspórolja a mohácsi túrát.

Amely eleve elhúzódott, hiszen az este hét órai kezdés jóvoltából a sötét éjszakába nyúlt a Lengyel László technikai igazgató vezérletével egyébként kiválóan megszervezett bokszeste. Így aztán volt már vagy hajnali egy óra, amikor a Tolna megyei Várdomb község zenés italmérésében a nemzetiszínű melegítős Szántó Imre kapitány a nem csupán a híres vendég látványától csillogó szemű helyieknek megvonta a horvátok elleni összecsapás mérlegét: "Végül is győztünk, és ez a lényeg.”