Erdei Zsolt újra kesztyűzik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.10.29. 22:22
Címkék
Erdei Zsolt, a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka hétfő óta ismét az Universum Box-Promotion hamburgi edzőtermében gyakorol következő címmérkőzésére, amelyre november 23-án kerül sor Dortmundban. Az eddigi tizenhárom meccsét rendre megnyerő Madár elmondta, immár kesztyűs térningeket is végez, méghozzá egy színes bőrű bunyós ellen, aki gyakran két menet között is megváltoztatja az alapállását.
"Ma már élveztem a bunyót, nem úgy, mint hétfőn – mesélte Erdei. – A hétfő nagyon nehéz volt, nem is értem, hogy miért, mert az előző héten otthon, Magyarországon elkezdtem a gyakorlást. Szerencsére kedden ezerszer jobb volt minden, futottam öt kilométert, pörögtem az edzésen, nincs okom panaszra. Jobb is lett a kedvem, remélem, a javulás folyamatos lesz és Dortmundban újra csúcsformát futhatok. Nem viselt meg, hogy vissza kellett jönnöm Németországba, már otthon is éreztem néha, hogy jobb lenne Hamburgban készülni. Természetesen jó volt otthon, de azt tudomásul kell venni, hogy Hamburgban jobbak a feltételek, itt nyugodtabban tudok készülni.”A Westfalenhalléban sorra kerülő gála főmérkőzését az ukrán Vitalij Klicsko és az amerikai Larry Donald vívja, a két nehézsúlyú meccsének tétje a WBA (Bokszvilágszövetség) interkontinentális bajnoki öve.
Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
10 perce

Női Extraliga: Nemesvámoson játssza hazai meccseit az újonc Veszprém

Röplabda
16 perce

Évente lesz sívilágbajnokság 2032-től

Téli sportok
26 perce

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
44 perce

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
1 órája

A McLaren és a Ferrari is fejlesztésekkel készül – Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
1 órája

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
1 órája

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
1 órája