Kovács Mária és az esernyő

2002.10.28. 22:44
Címkék
Akárcsak az elsőről, a második női világbajnokságról is aranyéremmel tért haza a magyar válogatott  a két viadal között azonban ég és föld volt a különbség. Nemcsak a részt vevő országok száma emelkedett (itt azért kár lenne megkerülni a tényt, hogy egyebek mellett olyan sportági nagyhatalmak halogatják a szakág beindítását, mint Kuba vagy Németország), de a mérlegelésnél majdnem másfélszer annyian jelentkeztek, mint egy éve Scrantonban.
Ehhez képest Vona József együttese nélkülözni volt kénytelen a sportággal való kapcsolatát reményeink szerint csak szüneteltető, vasárnapig nagyváltósúlyú címvédő Pruzsinszky Ivettet (a tavalyi világelső elsősorban azt emésztette meg nehezen, hogy egy reggeli televíziós műsorban nem éppen kesztyűs kézzel bántak vele, ünneplésről végképp nem volt szó, szerinte inkább az arany befeketítéséről), továbbá a hivatásosok közé lépő 45 kilós vb-második Narozsnik Máriát.Amint azt a vébé rajtja előtt is valószínűsíteni lehetett, a tavalyról megmaradt ezüstös trió, Ducza Anita, Kovács Viktória és Mária mellett Csík Mónika, a két súlycsoporttal lejjebb fogyasztó Tápai Ágnes és Szuknai Zsuzsanna vágott neki az éremszerzés valós reményével az antalyai tornának. Végül mindhárom magyar dobogós közülük került ki, az aranyat pedig az eleve legtöbbre taksált Kovács Mária szállította.Amint azt Vona is megerősítette, a mieink az esetek többségében akarati tényezőknek köszönhetően voltak képesek ellenfeleik fölé nőni, ugyanakkor (idézet az edzőtől) kicsit olyanok, mint a gyerekek, akiknek eleinte nem volt veszélyérzetük, ám amint rájöttek arra, hogy mivel járhat, ha hibáznak, a félelem is beköltözött a lelkükbe.Tegyük hozzá: Törökországban éppen azok állhattak fel a vb-dobogóra, akikre ez a legkevésbé vonatkozik. Kovács Mária például néha tán túlzottan is bátran veti magát a harcba, és Tápai sem arról híres, hogy viszszafogottan bokszolna. Más kérdés, hogy a pontozók éppen ezt szeretik, antalyai ámokfutásuk legalábbis erről tanúskodik. A finálék napján aztán bizonyára szóltak a rengeteg döntő fölény miatt a fehér ruhásoknak, mert kifejezetten szoros végeredmények születtek, igaz, az egyetlen török döntőst kis híján felcsalták a dobogó tetejére, pedig akkora verést kapott, hogy a szurkolói is kikerekedett szemmel nézték a lelátóról.Az AIBA-alelnök Caner Doganeli honfitársnői amúgy is a vébé legnagyobb csalódását okozták, az amerikaiak sem jutottak aranyhoz, ugyanakkor a Koreai NDK és Kína lehengerlő produkcióval vétette észre magát.Miután jövő májusban Pécs ad otthont a 2. női Európa-bajnokságnak, egyáltalán nem kell elkeseredni azon, hogy az ázsiaiakkal csak a vébén találkozhatnak legjobbjaink. Kovács Mária és Tápai mai tudása alapján az aranyra is jó lehet Baranyában, és a harmadik érmes Csík Mónikának sem rosszak az esélyei, ha végre élesben is úgy bokszol, amilyen hírek az edzőtáborból érkeztek róla.Hétfőn egy arany- és két bronzérmes lány szállt le a budapesti szélviharban enyhén szólva is vérfagyasztó módon landoló isztambuli járatról, az egy évvel ezelőttihez képest csak az a különbség, hogy most nem Pruzsinszky, hanem Kovács tartja a szakág fölé az esernyőt. Remélhetőleg az ő kedvét senki sem veszi el a sportágtól.
Az éremtáblázat élcsoportja
Ország A E B
Koreai NDK 2 2 1
Ukrajna 2 1 2
Oroszország 1 1 3
Olaszország 1 1
Fehéroroszország 1 1
India 1 3
MAGYARORSZÁG 1 2
Kanada 1 2
Kína 1 1
Franciaország 1
Az éremtáblázat élcsoportja
Ország A E B
Koreai NDK 2 2 1
Ukrajna 2 1 2
Oroszország 1 1 3
Olaszország 1 1
Fehéroroszország 1 1
India 1 3
MAGYARORSZÁG 1 2
Kanada 1 2
Kína 1 1
Franciaország 1
Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
8 perce

Női Extraliga: Nemesvámoson játssza hazai meccseit az újonc Veszprém

Röplabda
14 perce

Évente lesz sívilágbajnokság 2032-től

Téli sportok
24 perce

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
42 perce

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
1 órája

A McLaren és a Ferrari is fejlesztésekkel készül – Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
1 órája

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
1 órája

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
1 órája