Erdei Zsolt edzőtáborban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.30. 22:37
Címkék
Még nem teljesen biztos a debreceni gála  az örökké optimista Madár szerint "csak 99 százalék a valószínűsége , mindenesetre Erdei Zsolt folytatja a készülést az október 5-re tervezett rendezvényre. (Nem kell kétségbeesni, a munka nem vész kárba, legfeljebb egy héttel később, Schwerinben húz belőle hasznot.)
Hat magyar finalista

PÉCS. Újabb húsz mérkôzéssel folytatódott pénteken Pécsett a Vasutas Sportcsarnokban a Boszorkány-kupa nemzetközi nôi torna, amelyen 12 ország képviselti magát. A pénteki húsz meccsbôl 14 pontozásos gyôzelmet hozott. A találkozókon már a döntôbe jutás volt a tét. A kora délutáni műsorban három magyar lépett szorítóba, közülük Szuknai Zsuzsanna (57 kg) és Ducza Anita (75 kg) nyert és ezzel döntôbe jutott, akárcsak az esti programban fellépô Csík Mónika (48 kg), Kovács Viktória (81 kg) és Szilágyi Ilona (+81 kg) is. Nehézsúlyban csak ketten indultak, így Kovács Mária eleve döntôsnek számított. A vasárnap délután négykor kezdôdô finálékba összesen hat magyar öklözô jutott. A döntôk során 12 súlycsoportban dôl el az elsôség sorsa – jelentette tudósítónk, Horváth László.

Az Universum Box-Promotion veretlen félnehézsúlyú bunyósa az istálló orosz nehézsúlyú reménységével, Alekszandr Dimitrenkóval együtt rövid edzőtáborba vonult Frankfurt mellé, ahol a német amatőrválogatott tagjaival gyakorol. A méltán népszerű magyar öklöző elmondása szerint a közérzetével akadnak ugyan problémák – elsősorban az edzések közötti idővel vannak gondok –, ám az edzésekre nem lehet panasz. Napi két edzés szerepel a programban, péntek reggel például erősítés volt napirenden, délután pedig a német amatőrválogatott tagjaival kesztyűzött Erdei.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki ellen és főképp melyik szervezet interkontinentális övéért indul harcba Madár. A WBA (Bokszvilágszövetség) és a WBO (Bokszvilágszervezet) a két jelölt, ráadásul feltételezhető, hogy mindegyik szervezetnél a meccs időpontjára gazdátlan lesz a korona. Az ok: sem Thomas Hansvoll, sem pedig Glencoffe Johnson nem védte meg az előírt határidőn belül az interkontinentális bajnoki övét.
Legfrissebb hírek

Vívás: Kun Anna újra páston!

Egyéb egyéni
8 perce

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
17 perce

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
31 perce

A 2026-OS LABDARÚGÓ-VB KERETEI

Foci vb 2026
36 perce

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
57 perce

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
1 órája

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik