Serie A: csak két csapat támogatja az új szerződést, csúszhat a rajt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.24. 18:46
Címkék
Az olasz labdarúgóliga illetékesei nem szavazták meg a játékosok által támogatott új kollektív szerződés aláírását, így egyre valószínűbb, hogy csúszni fog a Serie A hétvégi rajtja.

A liga húsz tagja közül 18-an voksoltak a kontraktus aláírása ellen, amelyet így mindösszesen ketten támogattak.

A Serie A húsz csapatkapitánya és a profi játékosok szakszervezetének (AIC) képviselője már korábban aláírta a megállapodást, és az AIC már akkor közölte: amíg ez a liga részéről nem történik meg, addig a futballisták nem hajlandóak pályára lépni.

A tavaly lejárt szerződés körüli vita során az elmúlt évadban a játékosok kétszer is kilátásba helyezték a sztrájkot, de akkor a tárgyalások eredményre vezettek.

A liga többek között azt szeretné elérni, hogy a futballisták akaratuk ellenére is eladhatóak legyenek, illetve a „kiselejtezett” játékosokat ki lehessen zárni az edzésekről. Az AIC hallani sem akar ezekről a tervekről.

A Primera División, a spanyol bajnokság eredetileg múlt szombatra kiírt rajtja hasonló okból maradt el.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
4 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
4 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
5 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
5 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
6 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik