Légióssors: Dzsudzsák menedzsere szerint van alapja a Marca hírének

Vágólapra másolva!
2009.12.03. 11:04
null
Dzsudzsák menedzsere szerint az álom a Real Madrid (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Amint azt már megírtuk, a madridi Marca napilap címlapján számolt be arról, hogy a Real Madrid figyeli a PSV magyar középpályását, Dzsudzsák Balázst. A futballista egyik menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, egyelőre nem tud konkrét kapcsolatfelvételről a két klub között, de ha a Marca címoldalára kerülhetett Dzsudzsák, akkor biztos, hogy van alapja az információnak.
„Először is hatalmas megtiszteltetés, hogy a Real Madriddal egyáltalán szóba hozzák Balázst. A Marca nem bulvárlap, tehát biztosan van alapja az információnak, de egyelőre nem tudok konkrét kapcsolatfelvételről a Real és a PSV között. Nem tudni, hogy mennyire komolyak a spanyolok szándékai, az a fontos, hogy Balázs ugyanúgy tegye a dolgát, mint eddig, és akkor az álom megvalósulhat. És, hogy mi az álom? Természetesen a Real Madrid..." – nyilatkozta a Stars & Friends menedzseriroda részéről Vörösbaranyi József.

A menedzser hozzátette, Dzsudzsák jól érzi magát Eindhovenben, és ha klubja meg akarja tartani, akkor szívesen játszik továbbra is Hollandiában.

Vörösbaranyi ugyanakkor elmondta, a hollandok tisztában vannak Dzsudzsák értékével, ezért ha megfelelő ajánlatot kapnak érte, hajlandóak lesznek elengedni.

A középpályást 2012-ig köti a szerződése a PSV-hez, a mértékadó transfermarkt.de szerint a kivásárlási ára négy és fél millió euró, de ha valóban szerződtetni kívánja őt a Real Madrid, vagy egy hozzá hasonló szintű csapat, akkor ez az összeg akár a többszörösére is nőhet.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
5 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik