Légiósok: a hamburgi Nagy Dánielnek Zinedine Zidane a példaképe

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 12:06
Címkék
Tegnap Légiósfigyelő sorozatunkban már bemutattuk a Hamburgban futballozó Nagy Dániel eddigi pályafutását. A 20 éves középpályás a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában felelevenítette a Bayern München elleni keddi debütálását a Ligakupában (először játszott a Hamburg első csapatában tétmeccsen).

„Igencsak meglepődtem, amikor szólt az edző, hogy beállok" – elevenítette fel a 20 éves Nagy Dániel, hogy milyen volt Mainzban megélni a pillanatot, amikor pályára léphetett a Bayern München ellen.

„Amikor a hangosbemondó harmincezer ember előtt azt harsogta, hogy harmincegyes számmal Nagy Dániel lép pályára, éreztem, hogy elkezdek lúdbőrözni. Sohasem volt még részem ilyen élményben, és hiába voltam rettentő ideges, ma már álomszerű az egész" – mondta a Nemzeti Sportnak a Hamburg labdarúgója, aki csupán öt percet kapott a hatvanperces találkozón, de ebben az öt percben sok-sok év munkája fekszik.

„Bár a felnőttekkel edzek, a következő idényben valószínűleg főként még a második csapatban játszom majd – beszélt kilátásairól a legutóbb a Bundesliga nyolcadik helyén végző HSV középpályása. – A kupában esetleg kapok lehetőséget, de bajnokin már az is öröm lenne, ha néha a keretbe kerülnék. Persze a következő néhány évben szeretném megvetni a lábam a Hamburg első csapatában."

Nagy Dániel arra a kérdésre is válaszolt, kit tart a példaképének.

„Zinedine Zidane-t. Szeretnék úgy látni a pályán és úgy futballozni, ahogyan ő” – mondta a hamburgi tehetség.

Nagy Dánielről bővebben a Nemzeti Sport mai számában is olvashat!

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
12 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
20 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
41 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
58 perce

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik