Futsal Eb: a románok egy félidőt bírtak a címvédő spanyolok ellen

Vágólapra másolva!
2012.02.06. 20:01
Címkék
A horvátországi futsal Európa-bajnokságon a címvédő Spanyolország 8–3-ra legyőzte Romániát a negyeddöntőben, ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol az Olaszország–Portugália párharc győztesével találkozik.

A két válogatott eddigi tíz összecsapását rendre a spanyolok nyerték, legutóbb 2010-ben találkozott a két együttes, akkor 7–1-re nyertek a dél-európaiak Brazíliában. A román gárda spanyol edzője, Stito Rivera szerint a lehető legnehezebb ellenfelet kapták a negyeddöntőre.

A Kovács Gábor vezette mérkőzés első félidejében a románok kezdtek jobban, ám végig szaladniuk kellett az eredmény után. Ez a 15. percig sikerült is, amikor Aicardo bombagóljára Gherman hasonlóan bődületes találattal válaszolt. Két perccel később azonban Rafael Usín szerzett vezetést ismét – már harmadszor a meccsen – az ötszörös Európa-bajnoknak, majd Torras gólja után már 4–2 volt Spanyolországnak.

A fordulás után szépítettek a románok, ám ezután a spanyolok felőrölték elfáradó ellenfelüket, akik egyre gyakrabban játszottak vészkapussal. A címvédő ezt kétszer is kihasználta, s üres kapus gólokat szerzett. A játékbeli különbség az eredményben is megmutatkozott, 8–3 lett a vége.

FUTSAL EB, HORVÁTORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
Románia–Spanyolország 3–8
Továbbjutott: Spanyolország
KÉSŐBB
21.00 Horvátország–Ukrajna

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ megbüntette az FTC-t, a ZTE-t és a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
17 perce

Női kézilabda NB I: újabb játékos hagyta el a Dunaújvárost

Kézilabda
31 perce

Bánáti Kevin: Az ETO még nem érte el a plafont

Labdarúgó NB I
51 perce

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
54 perce

F1, Abu-dzabi Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
1 órája

Női kézilabda-vb: Simon Petra a legjobb fiatal játékosok 12-es szűkített listáján

Kézilabda
1 órája

Jakob Ingebrigtsen úgy döntött, nem indul el a mezei futó Európa-bajnokságon

Atlétika
1 órája

Átadták a száz éve született Szilvásy Miklós felújított sírját

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik