Belgium: kupagyőzelemmel feledtette a bajnoki kudarcot a Standard

Vágólapra másolva!
2011.05.21. 22:39
Címkék
A Genk ellen 1–1-re végződött bajnoki – amelyen Tőzsér Dániel gólpasszt jegyzett – után ezüstérmet szerző Standard Liege a Belga Kupa fináléjában 2–0-ra legyőzte a Westerlót, ezzel története során hatodik alkalommal hódította el a trófeát.

A Brüsszelben játszott finálé 34. percében Steven Defour átadását a szenegáli Pape Abdou Camara váltotta gólra, ezzel megszerezte a vezetést csapatának. A találkozó a 61. percben dőlt el, amikor a Westerlo bosnyák védője, Adnan Mravac a saját kapujába talált, ezzel kialakította a 2–0-s végeredményt.

A Standard Liege 1993 óta először hódította el a kupát – azóta háromszor is fináléba került (1999, 2000, 2007), győzni azonban egyszer sem tudott. A liege-i gárdánál csak két csapat, az Anderlecht (9) és az FC Bruges (10) nyerte meg többször a sorozatot.

 

BELGA KUPA
DÖNTŐ
Standard Liege–Westerlo 2–0

 

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
1 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
1 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
3 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
3 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik