Barcelona: a klub fellebbez Gerard Piqué kiállítása miatt

Vágólapra másolva!
2012.03.05. 22:48
Címkék
Tovább fokozódik a Gerard Piqué Sporting Gijón elleni kiállítása körül kerekedett botrány Spanyolországban. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a játékvezetői bizottság panasszal él a Barcelona védőjének szombati nyilatkozata miatt, a katalán klub pedig azt jelentette be, hogy fellebbeznek a szövetségnél Piqué kiállítása ellen.

A Barcelona szóvivője, Toni Freixa bejelentette, a klub fellebbez a szövetségnél Gerard Piqué véleményük szerint túl szigorú piros lapja miatt – a katalánok szerint a videofelvételek bizonyítják, hogy az eset nem ért kiállítást.

Freixa a katalán csapat mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „ebben az évben nincs sok szerencséjük a bírói ítéletekkel.”

Az ügy másik fejleménye – amint arról már beszámoltunk –, hogy a játékvezetői bizottság panasszal él Piqué meccs utáni nyilatkozata miatt. A Barcelona védője – aki a második félidő elején kapott piros lapot – azt mondta, a Sporting elleni mérkőzést vezető Carlos Velasco Carballo előre eldöntötte, hogy kiállítja, mert a szünetben szóvá tett neki egy az első játékrészben történt esetet.

GERARD PIQUÉ KIÁLLÍTÁSA

Legfrissebb hírek

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
25 perce

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
50 perce

Megvan a milánói gyorsasági és a győri maratoni vb-n szereplő magyar csapat

Kajak-kenu
52 perce

A Liverpool két magyarral a kezdőben győzte le a Jokohamát

Angol labdarúgás
1 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
1 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik