Atlétikai vb: A futásom több sebből vérzett - Kazi Tamás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.28. 14:59
Címkék
Amint arról korábban már beszámoltunk: a szombati előcsatározásból futammásodikként, 1:48.29 perccel továbblépő magyar középtávfutónak nem volt reális esélye, hogy a közvetlen döntőt érő első két hely valamelyikén végezzen vasárnap. A táv nagy részét nyolcadikként futotta le, aztán erős hajrával három ellenfelét megelőzte, s 1:46.53-mal ért célba.

„Úgy ítélem meg a futásomat, hogy sok sebből vérzett, főleg az utolsó kétszáz méter. Szomorú vagyok, mert rossz taktikával tudtam egy ilyen versenyben ilyen időt elérni – összegzett a magyar szövetség távirati irodának küldött beszámolója szerint Kazi Tamás. – Ebben a mai futásban, azt hiszem látni lehetett, nem ijedek már meg a komoly megmérettetésektől, a nagy nevektől. Mivel mindenki a továbbjutó helyezésre törekedett, sokszor tömörült a mezőny, ezért az elején hátul helyezkedtem. Kétszer is feltartottak, sokat kellett a kettes-hármas pályán futnom.”Kazi Tamás. – Ebben a mai futásban, azt hiszem látni lehetett, nem ijedek már meg a komoly megmérettetésektől, a nagy nevektől. Mivel mindenki a továbbjutó helyezésre törekedett, sokszor tömörült a mezőny, ezért az elején hátul helyezkedtem. Kétszer is feltartottak, sokat kellett a kettes-hármas pályán futnom.”

„Ebből a versenyből futottam az idei legjobbam közelében. Ha jobb pozícióban vagyok, akkor ma jobb idő, helyezés lehetett volna, és büszkébben fejezhettem volna be a világbajnokságot. Emiatt vagyok bosszús. A célom az volt, ha búcsúzni kell, akkor is tisztes helytállás legyen. Annak örülök, hogy Berlin után ismét elődöntőt futottam, ezzel az eredménnyel azért kiesni sem szégyen, és pozitív volt számomra, hogy egész évben bíztak bennem a szövetség vezetői, a szakemberek, a szakvezetők. Jó állapotban vagyok, erősnek éreztem magam ma is. Remélem, idén még tovább fogok javulni nyolcszázon.”

A döntőbe a három elődöntős futam első kettője, valamint idő alapján további két futó jutott be.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo kétszer is a kapuba talált, mégis az ellenfél nyerte meg a Szaúdi Szuperkupát

Minden más foci
16 perce

Strandröplabda Futures-sorozat: ezüstérmes a Hajós, Stréli páros Burundiban

Röplabda
30 perce

Férfi kenu négyesünk így nyert világbajnoki címet Milánóban – videó

Kajak-kenu
40 perce

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Ez még nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
1 órája

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ezzel a pazar hajrával lett világbajnok Kopasz Bálint 1000 méteren Milánóban – videó

Kajak-kenu
1 órája

Kanadai szaktanácsadó a Magyar Jégkorongszövetségnél

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik