Arsenal: Pak Csu Jung érkezik a Monacótól - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.08.30. 16:36
Címkék
Az Arsenal labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett a Monacóval a dél-koreai Pak Csu Jung átigazolásáról.

„Nagyon örülünk Csu megszerzésének. Igazi minőségi javulást jelent majd a támadásainkban, és nagy értéke lesz a csapat keretének” – kommentálta Arsene Wenger menedzser az átigazolást.

A 26 éves, 2004-ben az év fiatal ázsiai labdarúgójának is megválasztott Pak három idényen át szerepelt a hercegségi csapatnál, 91 bajnoki fellépésen 25 gólt szerzett. Az év elején ő viselte a dél-koreai válogatott csapatkapitányi karszalagját a nemzeti csapattól visszavonult manchesteri Pak Dzsi Szung helyett.

Korábban olyan információk láttak napvilágot, hogy az Arsenal hárommillió eurót fizet a csatárért, aki havi 190 ezer eurót tehet majd zsebre új csapatánál.

Pak szerződése egyébként nagy vihart kavart Franciaországban, hiszen az élvonalbeli Lille szerette volna megszerezni a másodosztályba kiesett Monacótól, ám az utolsó pillanatban jött az Arsenal, és elhappolta a futballistát.

Pak Csu Jung a 9-es mezt viseli majd a londoniaknál.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: tizenöt fős keretet hirdetett Gasper Okorn kapitány a vb-selejtezőkre

Kosárlabda
15 perce

Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

Minden más foci
30 perce

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
33 perce

Vb-selejtező: Örményország–Magyarország

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki sikerkovács az Alba Fehérvár kispadján

Kosárlabda
1 órája

Feröer elleni győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőre az U21-es válogatott

Magyar válogatott
1 órája

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
1 órája

Atlétika: hat Eb-éremmel gazdagodott az utánpótlás az idén

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik