Amerikai futball: nemzetközi kupadöntőt vív a Nyíregyháza

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.04. 16:13
Címkék
A szlovák Bratislava Monarchs együttesét fogadja a Nyíregyháza Tigers amerikaifutball-csapat szombaton a Közép-kelet Európai Interliga (CEI) döntőjében.
„A 2006-ban alakult egyesület 2008-ban megnyerte a divízió II-es bajnokságot, tavaly pedig az első osztályban lett bajnok” – mondta az eseményt felvezető szerdai, nyíregyházi sajtótájékoztatón Balogh Gyula, a klub elnöke. A sportvezető elmondta, a Tigers rendkívül jó szezont zárt, az alapszakaszban veretlenül végzett az első helyen, az európai szövetség így lehetőséget biztosított arra, hogy az Interliga döntőt Nyíregyházán rendezzék meg. A nyíregyháziak az alapszakaszban 30–14-re győzték le a pozsonyi alakulatot. A Közép-kelet Európai Interliga döntőjét tavaly Budapesten rendezték, ahol a szerb Pancevo Panthers és a Győr Sharks mérkőzött meg a bajnoki címért: a győzelmet – hosszabbítás után – végül a magyar csapat szerezte meg.
Legfrissebb hírek

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
15 perce

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
35 perce

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
1 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
1 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
1 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2 órája

Sportlövő-vb: középmezőnyben a magyar pisztolyos vegyes csapatok

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik