NFL: új szabályok, a labda eladásakor is automatikusan videóznak

Vágólapra másolva!
2012.03.29. 16:00
Címkék
Az NFL tulajdonosai több kisebb mellett két fontos szabálymódosításról is megegyeztek az e heti ülésükön. A 2012-es idényben már az alapszakaszban is megkaphatja a labdát mindkét csapat a hosszabbításban abban az esetben, ha az első támadást futtató együttes mezőnygólt szerez. A videobírót automatikusan fogják alkalmazni a labda eladásakor/megszerzésekor, azaz ezekben az esetekben nem kell az edzőnek piros zászlóval visszanézetnie a kérdéses szituációt.

A hosszabbítás korábban az egyik csapat első pontjáig tartott, 2010-ben vezették be a rájátszásban, hogy ha az első támadást vezető csapat mezőnygólt szerez, a másik is megkaphassa a labdát. Ez az alapszakaszban eddig nem volt így. Ha az első támadásban touchdownt ér el a támadó vagy safetyt a védekező csapat, vége a meccsnek. Ha az első akció eredménytelen, a meccs az első szerzett pontig tart, ha az alapszakaszban a 15 perc alatt nincs pont, döntetlennel ér véget.

A szabálymódosítást 30 igen és 2 nem szavazattal elfogadták.

A videobírót ezután a pontszerzéssel véget érő játékok mellett a labda eladásakor vagy megszerzésekor is automatikusan alkalmazhatják, ha a játékvezető indokoltnak tartja. Eddig a két edzőnek kellett kérnie a visszanézést.

Legfrissebb hírek

Az MTK négy, a tabella élén álló Paks két játékost ad a 13. forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
28 perce

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
49 perce

NBA: Doncic 38 pontja, Cunningham karriercsúcsa, Wembanyama fontos triplája

Amerikai sportok
58 perce

NFL: elképesztően kevés pontos rangadón győzte le a címvédő a Packerst a Lambeau Fielden – videó

Amerikai sportok
1 órája

Roberto Martínez: Mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni

Foci vb 2026
1 órája

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
1 órája

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik