(Szarka)lábjegyzet: Van baj

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2015.10.14. 10:10
Címkék
Hétvégén megkezdődhet a "menekülő" hadművelet. A november végéig tartó hat meccses sorozat, ahol az első 4 meccs mindegyike a nyerhető kategóriába...

Hétvégén megkezdődhet a "menekülő" hadművelet. A november végéig tartó hat meccses sorozat, ahol az első 4 meccs mindegyike a nyerhető kategóriába tartozik, már amennyire létezik ilyen egy csapatnak, amely nyolc meccsen három döntetlenre és öt vereségre képes. Akárhogyan is, a Norwich, Sunderland, Stoke, Bournemouth négyes ellen kötelező győzelmeket szerezni.

Utána jön majd egy Leicester és Crystal Palace elleni meccs, melyek kapcsán akármennyire is fáj, de le kell írni, hogy nem mi vagyunk az esélyesek.Persze az első négy meccsen is lehet gondunk bőven, főleg ha szétnézünk a csapat háza táján. Van baj. Bőven van.

Válogatottak, sérültek

A válogatott meccsekre távozó játékosok közül Moussa Sissoko, Chancel Mbemba, Georginio Wijnaldum és Aleksandar Mitrovic viszonylag pozitív élményekkel térhet vissza Newcastle-be. Sissoko a rendező ország tagjaként csak barátságos meccseket játszik több mint egy éve. Mbemba ugyan nem érintett az EB kapcsán, viszont gólt szerzett Kongó színeiben, ahogyan Wijnaldum is betalált a Kazahok ellen. Mitrovic pedig tagja volt az Albánokat legyőző csapatnak. Ettől függetlenül nyárra csak Sissoko-nak lesz programja, ugyanis sem Szerbia, sem Hollandia nem lesz ott a kontinensviadalon. Ezzel a keretünk holland tagjai elveszítettek egy plusz motiváló tényezőt is, mert ezek után amiatt nem kell hajtani, hogy az EB keretbe bekerüljenek.

Ráadásul ami ennél is rosszabb: Tim Krul 9 hónapra dőlt ki térdszalag szakadás miatt. A Kazahsztán elleni mérkőzés utolsó perceiben történt a baj, ami miatt Timmy a szezon hátralévő részében már nem nagyon fog pályára lépni. Talán majd májusban, az utolsó bajnokikon. Hétvégén tehát valószínűleg Rob Elliott állhat a kapuba, ugyanis Karl Darlow még hetekig nem játszhat bokasérülés. Valószínűleg így az U21-es csapat kapusa Brendan Pearson ülhet le a padra. Szóba került még Freddie Woodman visszarendelése a kölcsönjátékból, ahogyan a szabadügynök Steve Harper reaktiválása is. Janárban pedig kell venni egy kapust (vagy kölcsönvenni), aki könnyen lehet, hogy Victor Valdez lesz.

Eleve a sérült listánk egy vicc. Az első válogatott meccsek után a jobb oldali összesítésben Krul, Darlow, és Taylor voltak a hosszú távú hiányzók, a többieket úgy szerepeltették, mint akik a Norwich ellen már fittek lesznek. Erre most mit láthatunk? Obertan, Aarons, Riviere, Good és Marveaux neve mellett is újra három hetes pihenő szerepel.

Gólok

Bizony a gólok. Valami, amivel rosszul állunk. Ha be is találunk, nem tudjuk befejezni, lezárni a meccseket. Igaz, hogy most a Perez - Mitrovic duó biztatóan játszik együtt, de szükség lenne arra 10-15 gólra is, ami Papiss Cissé falábaiban van. A szenegáli viszont rettentően impotens volt idén, amikor lehetőséget kapott, habár az is igaz, hogy szinte teljesen egyedül kellett elöl birkóznia. A lényeg, hogy Cissé a válogatott szünetben állítólag woodoo mágia segítségével próbálta elűzetni a rossz formáját. Természetesen nekem is nevetnem kellett, amikor meghallottam ezt a sztorit, de ha jobban belegondolok nem biztos, hogy értelmetlen bevetni a varázslatot. Az tiszta sor, hogy Cissé a végletek embere. Vagy bepattan bármelyik testrészéről a labda, vagy az üres kapuba is mellérúgja. Most inkább a második a jellemző, és ennek leginkább lelki okai lehetnek. Ha neki az ima, a meditáció, egy totem vagy a woodoo segít, ám legyen.

Egy kis sárdobálás

Talán a tegnapi nap legszomorúbb híre az, hogy Jonas Gutierrez 2 millió fontra perli a Newcastle Unitedet, az őt ért diszkrimináció miatt. Az argentin középpályás szerint a betegsége miatt hátrányos megkülönböztetésben részesült. Magának kellett fizetnie a kezelésének a költségeit, majd nem kapott új szerződést annak ellenére, hogy segített a Premier Leagueben tartani a csapatot.

"Abból a tényből, hogy a Newcastle nem kínált nekem új szerződést, arra lehet következtetni, hogy azért tették, mert nem voltam jól." Jonas ezután felelevenítette, a legendás sztorit, amikor Ryan Taylorral az edzőképzésen voltak és Carver felhívta őket. Miután közölte Ryannel, hogy nem kap új szerződést szólt, hogy passzolja a telót Jonasnak.

A 2010-es esélyegyenlőségi törvény szerint pedig nem lehet senkit sem diszkriminálni senkit szellemi vagy testi fogyatékosság miatt, és Jonas szerint a daganatos megbetegedése is ide tartozik.

A Newcastle egyelőre nem kommentált, én viszont megteszem. Miért kellett ezt Jonas? Miért most, fél év után? Én megértem, hogy nem bánt vele jól a klub, amikor kiderült a betegsége. Utána persze igen (nyilván a marketing miatt is), de a bajnokság végén megint a realitás talaján maradtak a vezetők, és nem adtak új szerződést. Biztos ez is rosszul esett neki, de ez a megoldás?

Az "argentin Keegan", írták angol oldalakon, utalva arra, hogy Kevin Keegan a távozása után szintén beperelte a klubot. Abban az esetben igazat adtak King Kevnek, és onnantól kezdve pedig fizetni kellett, különben az FA pontokat vont volna le a csapattól. Pont ez a sárdobálás kellett még.

McClaren

Végül pedig ott van Steve McClaren aktuális helyzete. Vezetőedzőnknek lassan készülnek a "sackmcclaren.com" transzparensek, és bár a vezetőktől úgy fest, hogy megkapja a támogatást, a szurkolók viszont lassan teljesen elpártolnak tőle. A Norwich és a Sunderland ellen is pontra lesz szüksége, de a Geordiek csak akkor lesznek igazán türelmesek vele, ha a derbit meg tudja nyerni. Brendan Rodgers menesztése után persze azonnal elkezdődött a találgatás, hogy esetleg leülhetne a kispadra, de ez csak és kizárólag a szurkolók fejében fordult meg. Ashley nyáron kitakarította a szakmai stábot, új emberek jöttek új elképzelésekkel. Nem fogja nyolc meccs után rájuk borítani az asztalt. Valószínűleg az ultimátumot azért megkapta, és a következő hat meccsen dől el a sorsa.

Nagyjából ennyit az aktuális helyzetünkről. Szép kilátások.

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik